Most lehet minimálpénzért kabriót venni a nyári hónapokra

olcsó kabriók, opel
Vágólapra másolva!
Egy elemzés szerint az idén minden eddiginél több nyitott autót hirdetnek meg júniusban. Az itthon kapható modellek nagy része német gyártmány.
Vágólapra másolva!

A Használtautó.hu adatai szerint a tavalyi 3560 helyett már 3800 kabrióból lehet válogatni az első nyári hónapban. Mind lóerőben, mind árban a csúcsot jelenleg egy Ferrari tartja 77 millió forinttal, de működőképes példányokhoz már 100-150 ezer forintért is hozzá lehet jutni.

Forrás: Használtautó.hu

A kínálat átlagéletkora 12 év (nagyjából azonos a teljes személyautó-kínálatéval), ugyanakkor az átlagáruk eléri a 4,3 millió forintot. Ez a többszörösét jelenti az összes meghirdetett személyautó alig másfél millió forintos átlagárának.

A használt kabriók kínálatában a német gyártmányú autók az uralkodók. Csaknem minden ötödik eladásra kínált kabrió BMW, majd a Mercedes (12%) és a Volkswagen következik (10%) a sorban. A Peugeot-val (10%) kiegészülő négyes együttesen a teljes kínálat 51 százalékát fedi le.

Forrás: Használtautó.hu

A kabriókat nem csupán Magyarországon, hanem Európa-szerte második vagy harmadik autóként, szezonálisan üzemeltetik. Ennek megfelelően a kabriók elsősorban nem a melegebb éghajlatú országokban a legelterjedtebbek, legnagyobb arányban a gazdaságilag legerősebb államok polgárai (Németország, Svájc, Nagy-Britannia, Belgium) használják őket.

Forrás: Használtautó.hu

A kabriók 5 százaléka tartozik a veterán kategóriába, közülük két Fiat Topolino már a második világháború idején is közlekededett (1937-es, illetve 1941-es évjárat). A félmillió forint alatti kabriók piacát egy korábbi cikkünkben is bemutattuk.