Végre olcsó modellen dolgozik a Tesla

2015.06.18. 11:14

Kezdhet komolyan aggódni a BMW és az Audi: az amerikai gyártó két év múlva érkező harmadik modellje 40 százalékkal kerül majd kevesebbe a Model S-nél.

Nagy tervekkel készül a következő évekre a Tesla. Most csak a Model S és a Roadster alkotja a típusválasztékot, és még idén érkezik az előbbi technikájára épülő Model X szabadidő-autó is. Ám itt még nincs vége, egy olcsóbb típus bevezetéséről is szó van, ez lenne a Model 3. A Tesla egyik főnöke és társalapítója, Jeffrey Brian Straubel a The Wall Street Journalnak elárulta, hogy a Model 3 nem csak egyféle kivitelt jelent, ugyanis szedán és crossover egyaránt készül majd belőle, így kapásból megduplázódna a cég modellválasztéka.

Forrás: Tesla

Erről a típusról még nagyon keveset árultak el, de a pletykák szerint a piacra kerülése valamikor 2017-ben várható, Amerikában 35 ezer dolláros (kb. 9,7 millió forint) áron. Az elmúlt évben a Tesla 31 ezer Model S-t értékesített, de 2020-ra az a cél, hogy egymillió autójuk fusson a világ útjain, majd pedig évi 500 ezer autót szeretnének gyártani.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK