Négy teherautót süllyesztett el a béna kompos

hajó teherautó
Vágólapra másolva!
Ennek a kompnak talán négy autó is sok lett volna, nemhogy négy óriásteherautó, amelyek közül az egyik ráadásul ferdén állt be.
Vágólapra másolva!

Már akkor elrontották a dolgot, amikor a négy teherautó közül az egyik félig lecsúszott a kompról. Ám ahelyett, hogy ezt korrigálták volna, még mögé állt három púposra pakolt teherautó, majd a már így is veszélyesen megdőlt platformot egy hajóval kezdték húzni. Persze a rossz irányba, a mozgatástól a súlypont teljesen elbillent, így a járművek pillanatok alatt beleborultak a vízbe. Szerencsére a sofőrök még időben kimásztak a járművekből, így ők megúszták szárazon. Szó szerint.