Arra megy az ökoautó, amerre süt a nap

napelemes autó
Vágólapra másolva!
A holland egyetemisták által épített napelemes családi autó navigációs rendszere az alapján tervezi meg az útvonalat, hogy merre lesz több napsütés.
Vágólapra másolva!
Forrás: Eindhoven University of Technology

Különleges elektromos járművet mutatott be a Solar Team Eindhoven. Az Eindhoveni Technológiai Egyetem diákjaiból álló csapat az októberben rajtoló Bridgestone World Solar Challenge versenyre készítette el a napelemmel működő járművét. Az Ausztráliában zajló versenyen 3000 km-t kell megtenni Darwin és Adelaide között, kizárólag a napenergiát használva.

Forrás: © Bart van Overbeeke Fotografie, 2015/Bart Van Overbeeke Fotografie

Az egyedi formájú Stella Lux hatótávolsága a hallgatók ígérete szerint a hollandiai napsütésben 1000 km, de a forró Ausztráliában már az 1100 km elérése sem lehetetlen. Éjszaka sem kell aggódni, a mérések szerint 650 km-t működik a 15 kilowattórás lítium-ion akkumulátorról.

Forrás: © Bart van Overbeeke Fotografie, 2015/Bart Van Overbeeke Fotografie

A Stella Lux-ban az is különleges, hogy akár családi autónak is beválna, mivel négy személy szállítására alkalmas, és még csomagtartója is van. Emellett olyannyira környezetbarát, hogy a teljes életciklusa során kevesebb energiát használ fel, mint amennyit a tetején lévő, 5,8 négyzetméteren elhelyezett, 381 darab napelem cella összegyűjt. A felesleget az akkumulátorban lehet eltárolni, ahonnét aztán akár az elektromos hálózatba is be lehet vezetni, de akár fogyasztókat is rá lehet kapcsolni közvetlenül. A Stella Lux-ban az a legjobb, hogy akkor is termeli az energiát, amikor épp parkol.

Forrás: Eindhoven University of Technology

A mindössze 375 kilogrammos, karbonból és alumíniumból épített jármű akár 125 km/h sebességgel is haladhat az autópályán úgy, hogy közben megy a klíma és a navigáció. Utóbbi sem hétköznapi: az utakat a szerint tervezi meg, hogy merre várható több napsütés, ráadásul az utasok mobiltelefonjában tárolt találkozókat is automatikusan útba ejti.