Két olvasónk, Krisztina és József fotózta ezt a táblát a kanadai Coquitlam városban, és leírást is mellékeltek hozzá: a rendszer lényege, hogy apa kiviszi anyát a vasútállomásra, és van egy öböl, ahol megállhatnak a kocsival. Itt nyugodtan ki tudják venni a csomagokat, puszi-puszi, anya megy a vonathoz, apa pedig továbbhajt a munkába. Senki sem tartja fel a forgalmat.
Mint kiderült, nem csak a kanadai Brit Columbiában működik jól a rendszer, de Angliában és a nemzetközösség másik óriási országában, Ausztráliában, valamint az Egyesült Államokban is.
Ott iskolák előtt is van ilyen tábla,
és talán nem kell magyarázni, mennyivel javítja a közlekedésbiztonságot. Szigorú ellenőrzés mellett nyugodtan bevezethetnék Magyarországon is a rendszert, hogy ne kelljen több utcával odébb megállni, és végre eltűnjenek az elakadásjelzővel zebra előtt vagy járdán parkoló szülők.
Tajvan, Olaszország és Németország több pontján is megjelentek már a K+R táblák, nálunk a kelenföldi intermoduláris csomópont kialakításánál is tervbe vették a búcsúzkodó parkolót.
Persze, ha nagyon akarjuk, hasonló kezdeményezésként lehet értékelni, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljai előtt sem kell kifizetni a méregdrága parkolási díjat, ha öt percen belül kiszállítjuk az utast, és kihajtunk. Ez azonban néha kapkodva sem tartható, amikor dugó alakul ki a sorompó előtt, és egy időben a rendőrök is felvették azt a kedves szokást, hogy bent, a terminál előtt álltak neki igazoltatni a másodperceket visszaszámláló autósokat.
A Kanadában élő Krisztinát és Józsefet megkérdeztük arról, hogy mennyire szokták arrafelé az emberek betartani a szabályokat. Azt mondták,
a háromperces kiss&ride parkolási időre alapvetően ügyelnek,
bár akkor sem történik semmi, ha valaki öt percet tartózkodik azon a helyen. Többet egyszerűen azért nem álldogálnak ott, mert mindenki megy a dolgára, és kész – aki hosszabb ideig várakozna, természetesen a távolabbi nagy parkolót használja. Ha nem így tenne, a parkolási társaság emberei rögtön szólnának neki, amennyiben pedig nincs a helyszínen, elvontatják a kocsiját.
Észak-Amerikában amúgy inkább elszállítják a tilosban álló autót, mint röghöz kötik, hogy ne akadályozza továbbra is a feltorlódott forgalmat.
Járdára nem áll fel senki,
maximum ott, ahol engedélyezve van, de ez ritka. Általában elmondható, hogy szabálykövetők a sofőrök. Furcsa volt Magyarország után, de valójában ez lenne normális: a gyalogosokat elengedik a zebrán. Megáll mindenki, ha látja, hogy valaki át akar menni, de nincs lámpa. Ha van villanyrendőr, de például egy útra lekanyarodásnál lépne le a gyalogos, akkor is elengedik, ami egyébként nálunk is kötelező lenne. Hamar meg lehet ám szokni ezeket a dolgokat.
Amit sok esetben rugalmasan kezelnek, az a sebességhatár. Ha például autópályán egy sofőr gyorsan hajt, a többiek viszont a megengedett legnagyobb sebességgel, akkor a rendőr megállítja. Amikor mindenki gyorsabban megy a megengedettnél, viszont egyenletes a tempó, akkor minden rendben, hiszen az a fő cél, hogy ne legyen balesetveszély.
Ezt a jelenséget Józsefék főleg Los Angelesben tapasztalták, ahol sok esetben irányonként négy-hat sávon hömpölyög a forgalom, és ott bizony nincs mese. Rengeteg az autó, ha egyszer megindul a sor,
az a cél, hogy haladjon a forgalom.
Persze, ahogy a filmeken is látni, sokszor csak araszolni lehet a dugóban arrafelé, de az Egyesült Államok közlekedésének mottóját így foglalják össze: egyszerűen nem tolakodnak az emberek.
Ez hatványozottan érvényes Kanadára, a busznál, a vonatnál és az autópályákon is türelmesek az emberek. Hiába van valakinek böhöm nagy autója, akkor is kivárja a sort, és nem repeszt el a leállósávban a többiek mellett, mert utána a rendőr úgyis megtalálja. Vagy azért, mert ott cirkál éppen a sztrádán, vagy pedig a telepített kamerákkal látják a diszpécserek, és utánaküldenek egy járőrt.
Ha ismer Magyarországon kiss&ride parkolót, küldjön róla fotót az [email protected] címre!