Rosszkor kezdett bele az előzésbe

car crash gif
Vágólapra másolva!
A megkülönböztető jelzéssel haladó járműveknek elsőbbségük van, és bizonyos közlekedési szabályokat is áthághatnak. Ám ehhez az autósok együttműködésére is szükség van.
Vágólapra másolva!

Pár hónapja nagy érdeklődést váltott ki annak a magyar mentőautónak a fedélzeti videója, amelyen egy esethez vonulást vettek fel, röpke 6 perc alatt fél Budapesten átszáguldva. Most is egy hasonló felvételt láthatunk, ám ezúttal egy orosz tűzoltóautóról van szó. A lényeg, hogy a láthatóan túlzsúfolt úton a sofőr kénytelen a szembesávot választani.

Nincs is ezzel gond, az autók gyorsan le is húzódnak az út szélére. Néhány pillanat múlva viszont előugrik egy piros 5-ös BMW, amely blokkoló kerekekkel egyenesen a tűzoltóautónak csapódik. Bár az ABS már nem, de a légzsákok még működtek, így az alig 19 éves sofőr kissé megszédülve, de sérülések nélkül szállt ki. A rendőrök és a vonuló tűzoltók viszont biztosan nem díjazták a mutatványt.