Útinformációs alkalmazást fejlesztett ki a rendőrség

Rutin app
Vágólapra másolva!
A keddtől letölthető, Rutin nevű ingyenes applikáció baleseti értesítésekkel, határinformációkkal és egyéb közlekedési információkkal segíti az okostelefonnal rendelkező közlekedőket.
Vágólapra másolva!

A rendőrség önállóan, belső munkatársakkal elkészített Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) nevű alkalmazása jelenleg még csak az Android, de pár napon belül iOS és Windows Phone operációs rendszereken is elérhető lesz.

A Rutin ingyenesen letölthető, a héten már mindhárom platformra elérhető lesz Fotó: Origo

A balesetek mellett a korlátozásokat és az alternatív útvonalakat is jelölik a programban.

Két fő menüpont létezik: az egyik az út-, a másik pedig a határinformációkat tartalmazza.

Természetesen digitális térképen is bejelölik a baleseti helyszíneket, illetve a felhasználó területi szűrőket is beállíthat, valamint GPS-alapon a közvetlen környezetére vonatkozó útinformációkhoz is hozzájuthat. Navigációra azonban nincs lehetőség, mint például a közösségi bejelentéseken alapul, hasonló tudású Waze alkalmazásban.

A digitális, nagyítható térképen különböző piros piktogramok jelzik a baleseteket, torlódásokat, útlezárásokat Fotó: Origo

A közelben lévő balesetekről hangjelzéssel ad értesítést a program, de külön jelölik azt is, ha egy adott útszakaszon lassú a haladás. A határforgalmi adatok között az átkelők nyitva tartási ideje mellett azt is feltüntetik, hogy az adott átkelőn körülbelül mennyit kell várakozniuk a közlekedőknek. Közösségi portálokon is megoszthatóak az információk, de akár e-mailben, SMS-ben is továbbíthatóak.

A különböző eseményeket nem csak a térképen, hanem listázva is meg lehet jeleníteni Fotó: Origo

A Rutinban megjelenő baleseti információk forrásai elsődlegesen 107-es és 112-es segélyhívó telefonszámon érkező lakossági bejelentések,

amelyek adatai alapján küldik ki az ügyeletesek az adott eseményről az első értesítést az alkalmazásba.

A határátkelők nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről is tájékoztat a Rutin Fotó: Origo

Nem sokkal később

a helyszínre irányított rendőrök visszajelzései alapján új, pontosabb értesítések jelennek meg az applikációban.

Ekkor már konkrét információkat közöl a rendőrség a forgalomkorlátozó intézkedésekről, így például a félpályás vagy teljes útlezárás várható időtartamáról, a forgalom sebességéről, illetve a terelési útvonalakról. A program azt is jelzi, ha az adott korlátozás megszűnt.

Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője szerint a Rutin legfőbb előnye a hasonló alkalmazásokkal szemben az, hogy az információk hitelesek és pontosak, illetve első kézből, a rendőrségtől származnak. Az ingyenes applikációval a rendőrség a szolgáltató jellegét próbálja erősíteni.