Megvan, melyik a világ legnépszerűbb sportautója

Ford Mustang
Vágólapra másolva!
Valószínűleg kevesen találnák ki, hogy melyik sportkocsiból fogyott a legtöbb a világon 2015-ben.
Vágólapra másolva!

Az idei év első felében a Ford Mustang volt a világ legnépszerűbb sportkocsija; az első hat hónapjában világszerte 76124 Mustangot helyeztek forgalomba, vagyis 56 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Mustang első helyéhez az is kellett, hogy a Mazda MX-5 éppen a modellváltás időszakában legyen: ekkor a régi már senkit sem hoz lázba, az újra pedig még várni kell.

Forrás: Ford

Persze azt is fontos tudni, hogy az új Mustang generáció az első, amelyet globális modellként értékesítenek, vagyis a világon szinte mindenhol meg lehet vásárolni hivatalos forrásból, a modell története során elsőször jobbkormányos kivitelben is. Az USA-ban és Ázsiában tavaly télen kezdődött meg az értékesítés, míg az európai piacokra csak nemrég jutott el a Mustang.

Az első Mustangok napjainkban érkeznek meg az európai márkakereskedésekbe, a vásárlók novemberben vehetik át az első példányokat. Eddig több mint 8000 Mustang kelt el Európában, Magyarországon a bevezetést követően alig egy hónap alatt 40 szerződést regisztráltak a Ford márkakereskedők.

Európában a Mustanghoz a piros és a szürke fényezés a legnépszerűbb, az itt eladott példányok 72 százaléka a Fastbacknek nevezett kupé, és az autók 64 százalékát nem a négyhengeres turbó, hanem az ötliteres, 421 lóerős, V8-as motor hajtja. Az európai vásárlók szinte egyenlő arányban választják a hatfokozatú manuális sebességváltót (51 százalék) és a hatfokozatú automata sebességváltót (49 százalék).