Vágólapra másolva!
Lehet szeretni vagy utálni, de a Smart meghatározó egyéniség a városi miniautók között. Azóta már több gyártó is készített ellenfelet, de amit most alkottak belőle, az tényleg egyedülálló.
Vágólapra másolva!

A Frankfurti Autószalonon mutatkozik be hivatalosan a Limuzin.de német cég által átépített előző generációs Smart ForTwo. A csupán 2,69 méteres apróságból egy 5,5 méteresre nyújtott limuzint alkottak, ami ráadásul hátul dupla tengelyű, így összesen hat keréken gördül a meghökkentő autó.

Forrás: Limuzin.de

Persze nem csak a kerekek száma sok, a 18 colos felnik sem átlagosak rajta. Jobboldalra készítettek egy hátsó ajtót is, hogy legyen hol beszállni a luxuskivitelű hátsó térbe. Itt összesen hatan férnek el, továbbá pezsgőhűtőt és pohárkészletet, kék hangulatvilágítást, teljes bőrkárpitozást, két darab tévé készüléket, valamint önálló légkondicionálót is beszereltek a kényelem érdekében.

Forrás: Limuzin.de

Egyértelmű, hogy a Smart eredeti motorja nem maradhatott, hiszen meg se tudná mozdítani a súlyban bizonyára jócskán meghízott járművet. Erről és a további részletekről azonban majd csak a kiállításon tudhatunk meg részleteket. Addig is számunkra kedves látvány, hogy az autót Budapesten fotózták, mégpedig a nemrég lezajlott Smart találkozó apropóján.