Szó szerint félbeszakadt a Lamborghini pályafutása

Vágólapra másolva!
Ha egy Lamborghini törik, annak általában rossz vége van, hiszen gyorsaságával más dimenzióban mozog, mint a többi autó. De két részletben eladó példánnyal azért riktán lehet találkozni.
Vágólapra másolva!

Nem tudjuk, hogy a képeken látható Lamborghini Aventador mikor és hol szenvedett balesetet, de az biztos, hogy nem kis ütközés volt. A 700 lóerős, 350 km/h végsebességű, méregdrága olasz sportautó szó szerint kettészakadt, és a fotók alapján egy szervizben várja további sorsát.

Forrás: GTBoard

Noha a látvány elsőre igen ijesztő, a sérülés jellege nem véletlen. Az Aventador utascelláját egy szupererős karbonváz adja, ehhez kapcsolódik az alumínium keretből készült orr- és farrész. Az összeszerelt, de üres váz mindössze 229,5 kilogrammot nyom, ám 35 000 Nm erő szükséges ahhoz, hogy csupán egyetlen fokot elcsavarodjon.

Forrás: GTBoard

Balesetnél az első és hátsó részek deformálódással nyelik el az ütközés erejét, ám igazán nagy csattanásnál leszakadnak. A képeken lévő példány természetesen totálkárosnak minősíthető, ám könnyen lehet, hogy az eBay-en nemsokára felbukkannak a még épen maradt alkatrészei.