2019-től lesz kapható a Volvo Teslája

2015.10.15. 11:58

Négy év múlva egy teljesen elektromos autót mutat be a svéd gyártó, és addigra már minden modelljéből lesz konnektoros hibrid verzió is.

„Eljött az ideje, hogy az elektromos autók kitörjenek a rétegmodell szerepéből, és mainstream termékké lépjenek elő, bízunk benne, hogy két éven belül a Volvo globális értékesítésének már 10 százalékát hibrid autók adják majd” - jelentette ki Hakan Samuelsson a Volvo vezérigazgatója a cég közleménye szerint.

Jövőre már Magyarországon is kapható lesz az új  XC90 csúcsváltozata, a konnektorról tölthető T8 Twin Engine hibrid

Forrás: Volvo

A Volvo konnektoros (hálózatról is tölthető) hibrid autóinak a választéka jelenleg két modellre korlátozódik: Európában a V60 két különböző verzióját lehet kapni hibrid hajtással, Kínában pedig az S60L modellt. A két hibrid modell a Volvo globális eladásainak mindössze 1,5-2,0 százalékát adja.

A Volvo a tervezett teljesen elektromos autó pontos paramétereit később hozza nyilvánosságra, azt azonban már most is tudni lehet, hogy több mint 500 kilométer lesz a hatótávolsága.
    
A 2010 óta a kínai Geely Holdings tulajdonában lévő svéd Volvo a teljes termékpalettájának elektromosítását a 60-as és a 90-es sorozatok hibrid verziójával kezdi meg. A program első terméke a nemrégiben bemutatott XC90 SUV hibrid verziója lesz, amely 407 lóerős, és az európai mérési ciklus szerint csak 2,1 liter az átlagfogyasztása. A T8 Twin Engine egy töltéssel 42 kilométert tud megtenni tisztán elektromos üzemmódban, hibrid üzemben viszont akár 5,6 másodperc alatt is fel tud gyorsulni 100 km/h-ra.

Forrás: Volvo

Az elektromosítás mellett a Volvo a kompakt kategóriában is bővíteni tervezi termékpalettáját egy, a Geely-vel közösen kifejlesztett, moduláris platformra építve. Az első ilyen közös kompakt modellt, a V40 utódát 2017-ben mutatják majd be.