Életnagyságú lakókocsi készült legóból

LEGO lakókocsi
Vágólapra másolva!
Víz és villany is van a 215 ezer kockából álló, guruló otthonban.
Vágólapra másolva!

A Birminghamben megrendezett Motorhome & Caravan Show kiállítás közönsége láthatta először az életnagyságú, működőképes lakókocsit, amely a kerekeket és a tengelyt leszámítva teljes egészében a híres dán építőelemekből készült. A lego-kempingeszköz ötletének kiötlője nem más volt, mint a kiállítás szervezője.

Forrás: Daily Mail

A Guinness-bizottság által is hitelesített építmény annak az apropójából készült, hogy idén 130 éves találmány a lakókocsi. Volt már hasonló elképzelés, de ott “csupán” húszezer elemet használtak fel, míg ezúttal több mint 215 ezer darabra volt szükség.

Forrás: Daily Mail

Az elkészült lakókocsi 2,6 méter hosszú és 2,2 méter magas, ráadásul belül is teljesen élethű. Van benne hűtő, ágy, tűzhely, mosogató, de még fogkefét és egy serpenyőben sülő tükörtojást is készítettek hozzá.

Forrás: Daily Mail

Ráadásként ezek egy része működőképes, tehát a csapból valódi víz folyik, van lefolyódugó, valamint az áram is be van kötve. Nem csak mint lakóautó, hanem mint építmény is szép teljesítmény ez, viszont az abszolút legnagyobb lego-kreációt Milánóban készítették el, ami egy 35 méter magas, 550 ezer elemből álló épület.