Ott is bemérhetik, ahol álmában sem gondolná

Traffipax, M5, autópálya
Traffipax az M5 autópályán 2015.
Vágólapra másolva!
Az útépítéseknél vadásznak a gyorshajtókra új szupertraffipaxaikkal a rendőrök. Október 20-án indult, és egy hónapig tart az akció. Kimentünk az egyik helyszínre, és meglepődtünk, ugyanis kiderült, hogy az autósok többsége betartja a sebességkorlátozást. Igaz, most a rendőrök sem mértek drákói szigorral, és azért így sem volt rossz a sárgacsekk-termés.
Vágólapra másolva!

"Lassíts, az én apukám is itt dolgozik" – sokszor láttuk már az óriásplakátot, rajta a gyerekírással fölírt szöveget építkezések közelébe. Ezzel igyekszik a közútkezelő a sebesség csökkentésére bírni az autósokat. A statisztikáik szerint 2012 januárja és 2015 szeptembere között a közlekedők 20 alkalommal okoztak olyan balesetet, amelyben közúti munkaterületeken dolgozók megsérültek.

Ez a szám persze eltörpül az ebben az időszakban Magyarországon történt

55-56 ezer olyan balesethez képest, amelyben megsértült valaki,

de természetesen a 31 sérült és a 2 elhunyt útépítő munkás tragédiája is megengedhetetlen.

A mobilozásért vagy a becsatolatlan övért is büntethetnének, de most csak a gyorshajókra vadásztak Fotó: Marton Szilvia - Origo

Városi építkezéseken nincs razzia

Hogy a jövőben még kevesebb baleset történjen az útépítéseknél, a közútkezelő kezdeményezésére a rendőrség október 20-án akcióba kezdett: egy hónapon át fokozottan ellenőrzik az autósokat,

különös tekintettel a gyorshajtásra.

Fontos tudni, hogy ezek a Magyar Közút kezelésében álló, tehát nem önkormányzati utakra vonatkoznak, így Budapest teljes területe kiesik az ellenőrzésből. Ugyanez érvényes a koncessziós autópályákra is, ilyen például az M6-os és az M5-ös sok szakasza.

A jól ismert, gyerekírást utánzó tábla sok építkezésnél látható Fotó: Marton Szilvia - Origo

Tényleg lesből mérnek?

Természetesen hordozható kamerákkal mérik a sebességet a rendőrök, tehát a fix pontokkal ellentétben nem kötelező a Traffic Control előrejelző tábla felszerelése. Viszont annál a sebességmérésnél, amit az Origo is megnézhetett,

mégis használták a rendőrök ezt a táblát.

Nem tudjuk, hogy csak azért tették-e ki, mert tudták, hogy a sajtó is jelen lesz, vagy minden, építkezés melletti sebességmérésnél használni fogják, de a gyanúnkat önnel is meg kellett osztanunk.

Sajnos a traffipaxozást végző rendőröknek nem volt joguk nyilatkozni ebben a kérdésben, de látogatásunkkor egy érdekes mozzanatot elcsíphettünk a beszélgetésekből: bántja őket, amikor a traffipaxolásról szóló cikkek kommentjeiben az a vád éri őket, hogy lesből, eldugott helyről mérnek.

Kissé eldugva, alacsonyan és ferdén, de azért kitették, némi esélyt adva az autósoknak. A hamarosan működő új fix traffipaxok mindegyikénél lesz ilyen Fotó: Marton Szilvia - Origo

Ebben az esetben erről szó sem volt: az M5-ös Budapestről kivezető szakaszára invitáltak minket, ahol a belső sávot munkavégzés miatt lezárták. Mi ugyan nem az M5-ösről érkeztünk a helyszínre, de utána visszamentünk megkeresni a traffic control táblát. Ha nem lestük volna árgus szemekkel, lehet, hogy elkerülte volna a figyelmünket, mivel közvetlenül egy kilométerjelző és egy másik tábla mögött helyezték el, félig takarásban, és nem is túl magasan.

Meglepően kevés autó akadt fönn a rostán, más helyszínen jóval több bírságot oszthattak volna ki Fotó: Marton Szilvia - Origo

Az új generációs, háromlábú, lézeres elven működő mobil traffipaxot - amit a rendőrök egymás között csak S1-esként emlegetnek - kissé eldugva, egy híd árnyékban, a szalagkorlátokkal elzárt területre helyezték el, viszont a mérést végző rendőr viselte a messziről észrevehető, sárga láthatósági mellényt.

Mire meglátjuk a traffit, késő

Az autópálya melletti szervizúton is végig ott villogott a rendőrségi Opel Astra fényhídja – nyilván azért, mert e nélkül nem állhattak volna meg a szabálytalan helyen – így azért adtak valami esélyt arra, hogy észrevegyék őket.

300 méterről is simán beméri az autókat az 5,7 millió forintba került új szupertraffipax. Még csak sebességet mérnek vele, de hamarosan a többi funkcióját is használni fogják Fotó: Marton Szilvia - Origo

Persze a több száz méterre ellátó lézeres traffipax az esetek többségében

hamarabb beméri az autót, mint ahogy a sofőr kiszúrja a rendőröket.

A rendőrök szerint ilyen helyeken általában azok akadnak fönt a rostán, akiket nem izgat a minimum 30 ezer forintos bírság, vagy akik éppen a telefonjukkal babrálnak, és ezért nem figyelnek.

Most a szokásos 130 km/h helyett 80 km/h-s korlátozás van ezen az egysávosra szűkített szakaszon, mert a belső sávban, 1-2 méterre a száguldó autókról, munkások járkálnak, és markolók forgolódnak úgy, hogy mindössze pár bója keríti el a munkaterületet.

Pár méterre sétálnak a munkások a száguldó autóktól Fotó: Marton Szilvia - Origo

Bár nehéz elképzelni, hogy valaki a széles és egyenes útszakaszon éppen a gyorshajtás miatt veszítse el az uralmat az autója fölött, és emiatt veszélyeztesse az ott dolgozókat, mégis érthető a sebességkorlátozás. Egy vészfékezésnél a nagyobb tempónál négyzetesen nő a fékút, így a gyorshajtók esetében jelentősen megnő a ráfutásos balesetek veszélye.

Ezt látja a traffipax mögött álló rendőr. Az aznapi sebességrekordot egy szürke Renault érte el, üzembentartója 45 ezer forintról fog csekket kapni Fotó: Marton Szilvia - Origo

Ezúttal plusz 19 km/h-t még elnéztek

Kissé meglepő volt, hogy milyen kevés gyorshajtót fogtak a rendőrök az ottlétünk alatt: háromnegyed óra alatt mindössze három kocsit fényképezett le a lézeres szupertraffipax. Valójában ennél lényegesen többen mentek 80 km/h-nál gyorsabban, de a gépet úgy állították be, hogy csak a legalább 99 km/h-val száguldó kocsikról készítsen fotót.

Miért 99 km/h-ra állították be a traffipaxot?

A 69/2009. (IV. 2.) kormányrendelet előírja, hogy azokon a helyeken, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 50 és 100 km/h közé esik, ott gyorshajtás miatt azokat lehet közigazgatási bírsággal sújtani, akik legalább 15 km/h-val lépik túl a korlátozást. Ehhez jön még a mérést végző eszköz hibahatára (100 km/h alatt 3 km/h, efölött 3 százalék), amit az autósok javára jóváírnak, így jön ki az a 99 km/h-s érték, amire a traffipaxot beállították.

Bár már két órája dolgoztak a rendőrök, pont az ottjártunkkor mérték be az aznapi rekordot: egy szürke Renault Scénic 128 km/h-val közeledett a megfigyelt szakaszon, és akkor sem lassított, amikor a traffipax mellé ért.

Őt nem is tudták megállítani az egy kilométerrel odébb tanyázó rendőrök, mert korábban letért az autópályáról, így a büntetőpontokat megúszta, de az objektív felelősség alapján az üzembentartója meg fogja kapni a 45 ezer forintról szóló csekket. Egyébként szerencséje is volt a sofőrnek, mert ha 2 km/h-val gyorsabban hajtott volna, akkor már 60 ezret kellene befizetnie.

Körülbelül egy kilométerre a traffipaxtól állították meg a gyorshajtókat Fotó: Marton Szilvia - Origo

A másik két bemért autót, a kevéssel 110 km/h feletti tempót autózó Citroën DS5-öst és egy Mercedes ML 63 AMG-t viszont már megállították.

Utóbbi sofőrje sztoikus nyugalommal vette tudomásul,

hogy kiszólítják a forgalomból, valószínűleg nem érezte, hogy gyorsan megy a 2,2 tonnás, 510 lóerős luxusterepjáróban. Újonnan több mint 30 millió forintba került az autója, most 30 ezer forintról kapott csekket.

A fehér Mercedes 113 km/h-val hajtott Fotó: Marton Szilvia - Origo

Figyelmezet az okostelefonunk

Senkit sem szeretnénk gyorshajtásra buzdítani, de aki időnként szándékosan vagy figyelmetlenségből átlépi a sebességhatárokat, a Police.hu honlapon napi bontásban tájékozódhat a mérési helyekről, és a közösségi navigációk (például Waze) is időben szokták jelezni a traffipaxokat. Vannak direkt radarfigyelő alkalmazások is, ilyen például a Traffihunter.

A szupertraffipaxok ellen nem sokat érnek a radardetektorok,

a lézerblokkolók használata pedig tilos.

Márpedig ha valamikor, hát az ilyen kiállítós rutinellenőrzéseken könnyen fülön csíphetik a használóit, hiszen a kameránál álló rendőrök tudják értesíteni kollégáikat a blokkolásról.

Ezek a közigazgatási bírságok tételei, amit az objektív felelősség elve alapján behajthatnak a tulajdonosokon. Ezeknél kisebb túllépésért helyszíni bírság jár, amit csak a sofőrre lehet kiszabni, ha rögtön megállítják Forrás: Origo

Természetesen azt, aki mindig szabályosan hajt, nem fenyegeti veszély, de egy autópályán tényleg könnyű elnézni egy sebességkorlátozást, különösen ott, ahol nem 80 km/h-ra, hanem több lépcsőben 60-ra, majd 40-re kell lelassítani a 130-ról. Ne feledjük azt sem, látogatásunkkor

csak a 30 ezer forintos közigazgatási bírságokat osztogatták,

de a rendőrségnek - éppen a kiállítások miatt - lehetősége adódna helyszíni bírságokat is kiszabni, ez a mérési hibahatár és a szabálysértési eljárás közti túllépéseket fedi le. Vagyis az ilyen építkezéseken már 85 km/h-ért is járhatna csekk. Nem beszélve arról, hogy a rutinellenőrzéseken a rendőrök más szabálytalanságokért (kézben tartott telefon, be nem kötött öv stb.) is büntethetnének, ha akarnának.