Tagadja az újabb vádakat a Volkswagen

Volkswagen V6 dízel TDI
Vágólapra másolva!
Az autógyártó tagadja az EPA újabb vádjait, állításuk szerint a V6-os dízelmotoroknak nincs csaló szoftvere.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) hétfőn azt közölte, hogy a Volkswagen-csoport a 2014 és 2016 között gyártott,

V6-os dízelmotorral szerelt autói esetében is kijátszotta a károsanyag-kibocsátás mérését.

Az EPA szerint a 2014-es Volkswagen Touareg, a 2015-ös Porsche Cayenne, a 2016-os Audi A6, az A7, az A8 és a Q5 is érintett az ügyben, ezek az autók a megengedett mérték 9-szeresét bocsátják ki nitrogén-oxidból.

Forrás: Volkswagen

A Porschét első ízben keverték bele a dízelbotrányba,

ami, ha igaznak bizonyul, azért kínos, mert szeptemberben a cégcsoport élén a botrány miatt lemondott Martin Winterkornt az a Matthias Müller váltotta, aki korábban a Porsche első embere volt. Müller a megválasztása után azt nyilatkozta, hogy minden követ meg fog mozgatni annak érdekében, hogy a cég visszanyerje a vásárlók bizalmát.

A dízelbotrány eddig a Volkswagen legnagyobb profitot hozó, luxuskategóriájú autóit nem érintette.

A hétfői bejelentés egyedül az Egyesült Államokban 10 ezer új autóra vonatkozik,

ami további 375 millió dollárral növelheti meg azt a 18 milliárd dolláros bírságot, amelyet a gyártóra az amerikai levegőtisztasági törvény megsértése miatt szabtak ki. Az újabb manipulációt amerikai szövetségi, kaliforniai és kanadai intézmények együttműködésével leplezték le.

Porsche Cayenne Diesel Forrás: Porsche

A Volkswagen az EPA vádjai nyomán szeptemberben elismerte, hogy olyan szoftvert telepített 11 millió általa gyártott gépkocsi dízelmotorjába, amelynek hatására a TDI-erőforrások tesztelés közben a szokásosnál kevesebb nitrogén-oxidot bocsátanak ki,

ezúttal viszont kategorikusan tagadják a vádakat.

„A Volkswagen konszern megerősíti, hogy nem telepített olyan szoftvert a háromliteres V6-os dízelmotorokra, amelyek tiltott módon változtatják meg az emissziós karakterisztikát. A Volkswagen kész teljes mértékben együttműködni az EPA-val, hogy tisztázza az ügyet” – áll a gyártó közleményében. Hasonlóan nyilatkozott a Porsche is: „meg vagyunk lepve ennek az információnak a hallatán. Eddig arról informáltak minket, hogy a Porsche Cayenne Diesel teljes mértékben megfelel az előírásoknak” – áll a hétfői sajtóközleményükben.