A magyar diákok megmutatták, hogy van élet benzin nélkül

BME autókiállítás
GSZK-Shark-Team
Vágólapra másolva!
Agymotoros formulaautó, küllő nélküli kerék, önvezető gokart és napelemes motorcsónak is volt a Műegyetem kiállításán.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem első alkalommal rendezte meg a BME Versenycsapat Konferenciát, amelyen a BME és más felsőoktatási intézmények versenyjárműveket fejlesztő és készítő csapatai mutatkoztak be. A Műegyetem főépületi aulájában a nagy múltú Formula Student versenycsapatok mellett megjelentek egy-két éve alakult csapatok is.

Az I. BME Versenycsapat Konferencián főleg budapesti csapatok vettek részt Fotó: M.Schmidt János – Origo

Nem csak a sebesség számít

Az egyetemek számára kiírt autós versenysorozatok közül a legismertebb a Formula Student, ahol együléses, hallgatók által tervezett formulaautók küzdenek meg egymással. A verseny nem csak a pályán és a műhelyben zajlik: az autó megtervezésén és megépítésén túl az üzleti koncepció kidolgozásából, prezentálásából, valamint a projekt anyagi hátterének biztosításából is áll. Olyan hozzáállással kell egy kicsi, együléses versenyautót fejleszteniük a diákoknak, mintha egy sorozatgyártásra készülő autógyártó kérte volna fel őket egy hobbiversenyzőknek szánt sportkocsi elkészítésére.

A Formula Student a legismertebb versenysorozat, balra a BME Formula Racing Team, jobbra a győri Arrabona Racing Team aktuális autója Fotó: M.Schmidt János – Origo

A BME Formula Student csapat 2013 óta csak elektromos autókat épít, egyrészt mert az autóiparban is ez a fejlődés iránya, másrészt így nagyobb eséllyel vehetnek részt nemzetközi versenyeken. Legújabb versenyautójukban, a FREC 005-ben a

négy kerékagymotoron kívül saját fejlesztésű a hajtáselektronika, az akkutöltő, a járművezérlő és a speciális kormánymű is.

Ezt ráadásul önhordó vázszerkezettel párosították, amely könnyű és merev karbon-kompozitból készült. Összességében közel 30 kilogrammot faragtak le korábbi autójuk tömegéből, olyan változtatásokkal, mint például a 300 voltosnál kisebb kábeligényű 600 voltos elektromos rendszer.

Küllő nélküli kerék hajt

A 2016-os Shell Eco Marathonra készül a Paradicsom Csapat küllő nélküli, kerékagymotoros Thorusa Forrás: Paradicsom Csapat

A korábban elektromos fúrómotorokkal hajtott autókat készítő Paradicsom Csapat már a jövő évi, Londonban megrendezendő Shell Eco Marathonra készül. Ezen a rangos versenyen

a legkisebb fogyasztás elérése a cél, legyen az üzemanyag bioetanol, gázolaj vagy áram.

A BME csapata az elektromos Urban Concept kategóriájában fog versenyezni. Ezek az autók hasonlítanak a normál autókra: ülő pozícióban kell őket vezetni, lámpák, ablakok és ablaktörlők is kellenek rájuk, minden apró részletnek meg kell felelnie a vaskos szabálykönyv előírásainak. Egy profi formatervezőt, Várdai Pétert kérték fel a Thorus nevű autó formájának megtervezésére, az alumíniumvázra üvegszálas karosszériát húznak.

A küllő nélküli kerékagymotoros felni prototípusa, közvetlenül erre kerül majd a gumiabroncs Fotó: M.Schmidt János – Origo

De az igazi különlegesség a 17 colos első kerekek küllő nélküli kerékagymotorja, amely a hallgatók saját fejlesztése. Ezt úgy kell elképzelni, hogy maga a speciálisan kialakított,

középen üres felni működik villanymotorként,

amelyet akkumulátorról táplálnak, és fékezéskor energiát is vissza tudnak nyerni. A küllő nélküli motor előnye, hogy kardántengelyre és differenciálműre nincs szükség, csak egyetlen fogaskerék van az autóban, a kormányműben. A motort magában foglaló kerekek fejlett, kettős keresztlengőkaros, tolórudas felfüggesztést kapnak.

Pár csepp gázolaj is elég neki

A GSZK Shark Team vicsorgó cápamobilja 1 liter gázolajjal 800 km-t tud megtenni Fotó: M.Schmidt János – Origo

A GSZK Shark Team szintén a Shell Eco Marathonra készül, de ők a dízelhajtású koporsóautók kategóriájában versenyeznek. Idén Rotterdamban a Shark 15 nevű első autójukat a szigorú műszaki ellenőrök átengedték a gépátvételen, de a versenyen sajnos már nem tudtak részt venni egy egyszerű kapcsoló meghibásodása miatt. A háromkerekű (egy hajtott kerék hátul, két kormányzott kerék elöl), áramvonalas szénszál-polimer kompozit karosszériás koporsóautót a piacon kapható legkisebb, 220 köbcentis, egyhengeres dízelmotor hajtja, amely

100 kilométeren mindössze 0,125 liter gázolajat fogyaszt.

A tervezők szerint még ez is sok, ezért a 2016-os londoni versenyre már egy olyan autóval szeretnének indulni, amelynek a dízelmotorja is saját tervezésű.

A levegő is lehet üzemanyag

A csettegő és szuszogó pneumobilt sűrített levegő hajtja Fotó: M.Schmidt János – Origo

A Műszakik Pneumobil Team autójában a legkülönlegesebb rész az üzemanyag, ami sűrített levegő. Pontosabban sűrített nitrogén, mert ebből egy szabványos, 10 literes palack feltöltése csak 3000 forintba kerül, míg az oxigén ennél sokkal drágább lenne. A pneumatikus hajtás legfőbb előnye, hogy viszonylag olcsó elemekből áll, a lokális emissziója nulla, és mivel

a meghajtást sűrített levegő végzi a munkahengerekben, nincs égés és károsanyag-kibocsátás.

A minden évben Egerben megrendezett országos pneumobil-versenyen induló autók bizonyos méreteit a szabálykönyv határozza meg, és az is előírás, hogy a járó szerkezetnek fémből kell lennie, hogy a költségeket alacsonyan tartsák. Előírás a kétkörös fékrendszer, a legfeljebb 8 méteres átmérőjű fordulókör és a legalább három kerék is.

A Paradicsom Csapat egyik korábbi, sokszorosan díjnyertes autója. Régebben elektromos fúrómotor hajtotta Fotó: M.Schmidt János – Origo

Hibrid és önvezető a versenygokart

A BME Gokart Team hibrid gokartot fejleszt, amelyben a 270 köbcentis benzinmotornak két villanymotor segít be a hajtásba, de utóbbiak önállóan is mozgathatják a járművet. A hallgatók által fejlesztett, bolygóműves párhuzamos hibrid hajtás csak a készülő gokart egyik különlegessége, a másik, hogy a Bosch vezetéstámogató rendszerei is megtalálhatók benne. Erre azért van szükség, mert a versenyen

nemcsak vezetővel, hanem anélkül is megmérettetnek a gokartok.

Automatizált vezetéssel képesnek kell lenniük azokra a funkciókra, amiket a modern autók is tudnak: az automata parkolásra, vészfékezésre, sávtartásra, és távolság tartására az elöl haladó járműhöz képest. Ehhez fejlett vezérlésre és elektronikus gázra, fékre és kormányzásra is szükség van.

Ránézésre is gyorsnak tűnik a Motostudent-Team 2014-es, negyedliteres versenygépe. A futamon bárki vezetheti, csak profi versenyző nem Fotó: M.Schmidt János – Origo

Nem csak autós versenycsapatok működnek a BME-n, a Motostudent Team például versenymotor-prototípusokat fejleszt. 2014-ben egy negyedliteres gépet alkottak meg, jövőre pedig egy teljesen elektromos kétkerekűvel állnának rajthoz az európai versenyen, mert az újonnan indított kategóriában több esélyük lesz a spanyol és olasz csapatok ellen. A BME Solar Boat Team pedig a nevéhez híven napelemeshajó-tervezésre specializálta magát. Hét méter hosszú, 40 km/h végsebességű hajójuk jövőre a hollandiai világbajnokságon és a monte-carlói világkupán bizonyíthat.