Garázs helyett a nappaliban lakik a Ferrari

Ferrari LaFerrari nappali
Vágólapra másolva!
Legtöbben csupán egy használati tárgyként tekintenek az autójukra, viszont vannak rajongók, akik valósággal családtagként becsülik és szeretik a négykerekűt. Ráadásul ha a világ egyik legdrágább sportautójáról van szó, akkor talán nem is meglepő ez a rajongás.
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi fotók kerültek fel a Facebook közösségi oldalra. Egy meg nem nevezett LaFerrari tulajdonos lefotózta a házának nappaliját, amelynek közepén, a kanapé és a tévé között áll az olasz szupersportkocsi. Igen, az illető nem garázsban, hanem a házban tartja a 950 lóerős hibrid szupergépet.

Forrás: Facebook/ Autoblog

Egy ilyen autót vétek lenne utcán tárolni, a garázs magától értetődő, főleg, ha temperált, így nem csak a csapadéktól és a rongálóktól, hanem a túl meleg és túl hideg hőmérséklettől is véd. Minderre nyilván a nappali is alkalmas, annyi különbséggel, hogy a büszkt tulaj így egész nap rálát a szerzeményére, és vendégei is áhítattal tudják körbejárni.

Arról nincs információ, hogy miként parkol ki és be az autóval, bár könnyen lehet, hogy gyakorlatilag nem is használja az újonnan kb. 400 milliós szupergépet, hanem amolyan műtárgyként tekint rá, és az sem zavarja, ha miatta nem lát rá tökéletesen a tévére.