Magyar céggel fejleszti önvezető autóját a Volvo

Sustainability Safety Environment Images Exterior Technology 2013
VOLVO CAR GROUP LANCE UN PROJET UNIQUE AU MONDE DE VOITURES A CONDUITE AUTONOME SUR ROUTES OUVERTES
Vágólapra másolva!
A CES-en bejelentették, hogy az AdasWorks is részt vesz a svéd autógyár jövőre induló Drive Me projektjében, melynek keretén belül hétköznapi emberek tesztelhetik majd az önvezető autókat Göteborgban.
Vágólapra másolva!

A magyar AdasWorks startupról pár hónapja részletesen is beszámoltunk annak az apropóján, hogy Magyarországon elsőként készítettek automatizált vezetésre képes autót, amelyet sikeresen teszteltek is a Hungaroringen. A Mercedes C-osztályból átalakított prototípus különlegességét az adta, hogy az összes önvezető funkció vezérlését egyetlen, viszonylag elérhető árú Nvidia chip végezte.

Forrás: Volvo

Las Vegasban, a 2016-os CES szórakoztatóelektronikai vásáron az AdasWorks bejelentette, hogy az

Nvidiával közösen részt vesz a Volvo 2017-ben induló Drive Me projektjében.

Ennek lényege, hogy a svéd autógyár 100 autót bocsát majd önként jelentkező sofőrök rendelkezésére, akik Göteborg környéki kijelölt útszakaszokon, valódi forgalomban tesztelhetik majd az automatizált vezetésre képes XC90 prototípusokat.

Forrás: Volvo

A 100 autóban az Nvidia vadonatúj, önvezető autókba szánt, 12 magos Drive PX 2 szuperszámítógépe (ami másodpercenként 24 billió számításra képes) végzi majd a automatizált vezetéshez szükséges számításokat.

Forrás: Volvo

Az erős hardveren az AdasWorks saját szoftvere fut,

amelynek feladata a hat külső kamera képének és az egyéb szenzorok (lézer és ultrahang) adatainak a feldolgozása. Ezekből valós időben képes a sávokat, a környező járműveket, a gyalogosokat, a közlekedési táblákat és minden egyéb, úton lévő objektumot feltérképezni, ami kulcsfontosságú az önjáró autók számára a biztonságos közlekedéshez.

Összesen hat szeme van az autónak Forrás: Volvo

Ha az autó a robotpilóta bekapcsolásához alkalmasnak találja az útszakaszt, akkor jelez a sofőrnek. Ekkor a vezető a kormány mögé tett váltófülek együttes meghúzásával tudja aktiválni az önvezetést, ami után pihenhet, filmet nézhet, olvashat, vagy netezhet. A Volvo időben jelzi, ha vissza akarja adni az irányítást, így a sofőr még a biztonságos útszakaszon átvehető tőle az irányítást. Ha ez nem történik meg, az IntelliSafe Auto Pilot biztonságos helyre kormányozza, és megállítja a kocsit.

Így működik az önvezető technológia a Volvóban

Ha a hétköznapi emberekkel végzett Drive Me projekt sikeresnek bizonyul, akkor az önvezető Volvók sorozatgyártása 2020-ben indulhat el, remélhetőleg magyar szoftverrel.