Nem is olcsó az átlagos magyar használt autó

Suzuki Swift 2 használt
Vágólapra másolva!
Tavaly utolsó negyedévben 12 százalékkal több autó cserélt gazdát, mint 2014 hasonló időszakában, elsősorban a használt import népszerűsége miatt. Közben az átlagárak az inflációnál jobban emelkedtek, és továbbra is a német gyártmányok a piac sztárjai.
Vágólapra másolva!

„Öt év stagnálása után 2014-ben vált egyértelművé az a fellendülés a hazai használtautó-piacon, amely tavaly is szinte töretlenül folytatódott - mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. Azért is fontos a hirdetési oldal tapasztalata, mert adatbázisában teljes hazai használtautó-forgalom 80 százalékát tartalmazza.

Átlagosan 1,67 millió forint kérnek egy autóért

Alig több mint két év leforgása alatt ugyanakkora időszakban már másfélszer akkora érték fordult meg a piacon, amiben az áremelkedésen túl közvetetten az újautó-eladás növekedése, és mindenekelőtt a használtautó-import hihetetlen felfutása is elősegített.

Forrás: Használtautó.hu

Miközben 2014-ben - a forintárfolyam gyengülése, illetve használtautó-importra bevezetett vagyonszerzési illeték miatt - átlagosan 8 százalékkal drágultak a használt autók, 2015-ben szintén infláció feletti, 2,6 százalékos átlagos árnövekedést tapasztalhattunk: az utolsó negyedévben észlelt átlagár már meghaladta az 1 670 000 forintot.

Az egyes kategóriákban azonban korántsem volt egyforma mértékű az átlagár emelkedése. 2013 év végéhez képest leginkább a közép- és felső-középkategóriás autók (+15%), illetve a nagyautók átlagos ára (+17%) nőtt két év alatt, nagyjából egyenletes időbeli eloszlással.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Szintén tíz százalék felett drágultak az elmúlt két év alatt az alsó-középkategóriás személyautók (+13%), ám esetükben a 2013-ban tapasztalt jelentős drágulás után, tavaly enyhe árcsökkenés volt tapasztalható. Ugyanakkor a használt terepjárókért továbbra is közel 2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, mint 2013 végén.

Csak a Suzuki népszerű a német márkák mellett

Az itthon értékesített használt személyautók háromnegyede a kisautók, az alsó-középkategóriás, illetve a felső-középkategóriás autók halmazába sorolható. Mindhárom kategória 40-45 százalékát három-három modell teszi ki a Használtautó.hu közleménye szerint.

Forrás: Datahouse

A kisautók esetében a Suzuki Swift, az Opel Corsa és a Volkswagen Polo, az alsó-középkategóriában az Opel Astra, a Volkswagen Golf és a Ford Focus, míg a felső-középkategóriában a Volkswagen Passat, a BMW 3-as széria, illetve a Ford Mondeo vezeti a belföldi használt eladási listákat.