Nem így tervezte a taxis, hogy beugrik a benzinkútra

benzinkút taxi
Vágólapra másolva!
Ritka a dologok ilyen szerencsés együttállása: az iránytaxiban és a parkoló autóban sem ült senki, és a két kútoszlop között egyetlen autó sem állt. Pedig a kisbusz tarolásából tragédia is lehetett volna.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg fékhiba vezetett odáig, hogy az utasok nélküli taxibusz az útról nyílegyenesen a benzinkútra hajtson. Azaz inkább repüljön, mivel a körforgalom után egy kisebb domb és elektromos doboz következett, ami úgy megdobta a járművet, hogy egy ott parkoló kocsit is félig kilapítvott.

A sofőr kimászott a még mozgó kisbusz ablakán (mint később látszik, ütközés után nyílt az ajtó, azon át is távozhatott volna), megállította, de rémületében elfelejtette rögzíteni - szerencsére nem gurult vissza. Inkább odarohant a letarolt autóhoz, hogy megbizonyosodjon róla, nem ült benne senki.

Óriási szerencse, hogy a kocsi üresen parkolt, így nem történt személyi sérülés, és a kútoszlopok sem rongálódtak meg, amiből tűz keletkezhetett volna. Érdekes, ahogy a felvétel bal szélén lévő Mercedes sofőrje a becsapódás után elhajtott - vagyon észre sem vette a veszélyt, vagy menekült?