Két óra sem kellett, hogy atomjaira szedjék a Csepelről lopott Fordot

focus
Vágólapra másolva!
Két óra alatt darabjaira szedtek egy Csepelről ellopott autót egy gyömrői műhelyben. A rendőrök elkapták a tetteseket.
Vágólapra másolva!

Céges autót lopott el a vecsési Sz. Gábor január 12-én hajnalban a főváros XXI. kerületéből. A Ford Focus tulajdonosa 7 óra 30 perckor értesítette a lopásról a rendőrséget. A kocsiban GPS volt, jelei szerint a tolvaj először Vecsésre, majd Gyömrőre hajtott a járművel - írta a Police.hu.

A rendőrök gyanították, hogy érdemes körülnézniük a korábbi ügyekből ismert gyömrői T. Péternél. Megkérdezték, vittek-e neki aznap egy Ford Focust - igennel felelt, azt mondta, Sz. Gábor gurult be vele 8 óra 15 perc körül, és megkérte, szedje szét alkatrészeire.

A rendőrök 11 óra 30 perckor léptek be a férfi műhelyébe, akkor a Fordnak már csak a váza volt egyben. Ajtóit leszedték, az üléseket, műszerfalat, kéziféket, sebváltót kiszerelték, egyik rendszámát szétvágták. T. Péter udvarán különböző autórészek hevertek, a nyomozók az összes azonosítható alkatrészt lefoglalták.

Forrás: BRFK

A szakértő négyről helyben megállapította, hogy lopott kocsikból származnak. Teherautó kellett a 150 darab bűnjel elszállításához, T. Pétert és az autóbontásban segédkező gyömrői S. Istvánt előállították a főkapitányságra.

Közben Vecsésen, a házában elfogták Sz. Gábort, aki ellen már eljárás folyik hasonló bűncselekmények miatt, tavaly októberben szabadult előzetes letartóztatásából. Kihallgatásán tagadta a Focus-lopást. Nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével gyanúsítják.