Mindent megtesz, hogy az Év autója legyen - Audi A4 Avant

Audi A4 Avant
Static photo, Colour: Tango Red
Vágólapra másolva!
Az Audi kis kombija, az A4 Avant olyan, mint egy szokásos társkereső hirdetés: az átlagos külső olyan nemes belsőt takar, ami simán kompenzálja a visszafogott megjelenést. Nagy kérdés, hogy Passat tavalyi győzelme és a dízelbotrány után elég lesz-e ez a legrangosabb európai elismeréshez.
Vágólapra másolva!

Amikor az Audi bemutatta az új A4-est, rögtön hangsúlyozta, hogy pár csavaron kívül egyetlen alkatrészt sem vett át hozzá az előző generációból. Nem volt véletlen a szabadkozás, mivel kívülről csak nagyítóval lehet felfedezni a különbségeket az elődhöz képest.

Ennek ellenére bekerült a hét döntős típus közé (rajta kívül: BMW 7-es, Jaguar XE, Mazda MX-5, Opel Astra, Skoda Superb, Volvo XC90), amelyek közül egyet február 29-én megválasztanak az idei Év autójának. Vajon jók az esélyei?

Túlóvatoskodták a külsőt

Fent a régi, alul a vadonatúj A4 Avant. Találják meg a különbségeket a krómozott maszkon kívül! Forrás: Audi

Az Audi az a márka, amely inkább finomítani szokta a dizájnt modellváltáskor, nem pedig vadonatúj koncepcióval rukkol elő, de amit az A4-essel művelt, az még a múlt ismeretében is kevésnek tűnik. Profilból szinte csak az árulja el az új nemzedéket, hogy a külső tükrei már nem az ablakhoz, hanem az ajtó alsó részéhez támaszkodnak, szemből pedig a fényszóró alsó élén látható derékszögű kimetszés lehet árulkodó, de így is

koncentrálni kell, ha rá akarunk jönni, melyik nemzedékkel van dolgunk.

Alacsonyabb, hosszabb és szélesebb a régi A4 Avantnál, és bő egy mázsával könnyebb is Forrás: Audi

Fájdalmas, 707 ezer forintos felárért már Mátrix LED-es fényszóró is kérhető, az irányjelző ebben az esetben futófényes, ami azt jelenti, hogy a diódák látványosan, belülről kifelé haladva kapcsolódnak fel, ami a mozgás illúzióját adja. A remek fényerejű Mátrix LED egyébként kanyarlámpaként is funkcionál úgy, hogy nincs benne mozgó alkatrész, a távolsági fényt pedig automatikusan úgy alakítja, hogy a szembejövőket kitakarja a fénykévéből.

Elöl-hátul javult a helykínálat, de egy Passat még mindig nagyobb, pláne egy Superb Forrás: Audi

Szabad szemmel nehéz kiszúrni, hogy pár centivel nőtt az A4 tengelytávja, a szélessége és a hosszúsága is, viszont

a tömegből 120 kilót sikerült lefaragni,

ami a Q7-essel bevezetett, sok alumíniumot tartalmazó új építőkészletnek köszönhető. Fura elhinni, de az A4-es műszakilag a hegyomlás méretű Bentley Bentaygának is közeli rokona, mivel a brit szabadidő-autó is az MLB Evo platformra épül.

Nem nagy, de igényes a csomagtartó

Az A4 Avant csomagterét 490-ről 505 literre növelték, ezzel veri a BMW 3-as Touringét és a Mercedes C-osztály T-modellét is.

Persze vannak nagyobb kombik is a piacon, vagyis ha jobban belegondolunk, szinte csak ilyenek vannak.

Egy 2,23 millió forintba kerülő, 24 centivel rövidebb Dacia Logan MCV például 573 litert kínál, de konszernen belül maradva, a kiskategóriás Skoda Fabia Combi csomagtere is ráver 25 litert az Audiéra.

Nem képződik lépcső, ha lehajtják a hátsó ülést. Ilyenkor 505-ről 1510 literre nő a tér. Alul is van rekesz, a kárpitozás roppant igényes Forrás: Audi

Viszont az A4 Avant csomagterét igényesen kárpitozták, vannak benne hálós rekeszek és sínek is, amelyekbe a csomagrögzítő elemeket lehet befogatni. Már nem kell külön fizetni az elektromos csomagtérajtó-mozgatásért (csak, ha láblendítéssel is akarják nyitni), és az is alapáras, hogy nyitáskor

a kalaptartó roló automatikusan felkúszik a D-oszlopra,

így nagy tárgyakat is könnyű bepakolni az alacsony peremen át. Sajnos a 3-as Touring BMW nyitható hátsó szélvédőjét megint nem másolták le, de cserébe külön rekeszek vannak a padlószint alatt, amikbe például a saras cipőket érdemes rejteni.

Belül mindenért kárpótol

Amennyire nem nagy szám az új A4-es külseje, akkorát üt a belseje: ezen a téren mostanában mindig veri Ingolstadt a konkurenciát, de az új A4-esben a márka előnye nagyobbnak tűnik, mint bármikor. Ezt a hivalkodásmentes high-tech hangulat mellett a mindössze 0,8 mm-es illesztési hézagoknak, a minőségi anyagoknak (fa, szálcsiszolt alumínium, bőr, alcantara), a finoman kattanó kapcsolóknak, és a mindenhol tökéletes kidolgozásnak köszönheti a típus.

Már az Allroad is bemutatkozott

A nyártól, kizárólag kombiként kapható A4 Allroad futóműve 34 mm-rel magasabb a normál változatéhoz képest, hogy könnyebb terepen is elboldoguljon. Széria a Quattro összkerékhajtás, öt dízel és egy benzinmotorból lehet választani, a skála 150-től 272 lóerőig terjed. A Drive Select kapcsoló Offroad állás is kínál, ami a gázpedál, a váltó, és a futómű, az ESP és az ABS beállításait a terepezéshez igazítja.

Olyan különleges megoldásokat is találunk, mint az érintős belső világítás- és klímavezérlés, a tekerőgombba rejtett hőfokkijelző, a tapipaddal egybeépített MMI forgótárcsa, vagy a keret nélküli belső tükör.

A rendkívül hosszú légbeömlőt és a virtuális műszerfalat az új Passattól nyúlták le,

de házon belül ez bocsánatos bűn.

Nagyon elegáns a keret nélküli belső tükör, az új Q7-esben sincs szebb műszerfal. Az automata váltó széles előválasztó karja kéztámaszként is beválik. Ha kézi váltós az A4, a tárcsa és a váltókar helyet cserél Forrás: Audi

Audi-mércével mérve meglepően keveset, 185 ezer forint felárat kérnek a digitális képernyőért, amit az analóg műszerek helyére építenek be. A szabadon konfigurálható, 12,3 colos képernyő erős napsütésben is jól látható, akkor a leglátványosabb, ha a Google műholdképét állítjuk be rajta nagyban, amitől olyan érzésünk lesz, mintha egy repülő pilótafülkéjében ülnénk.

Megéri a felárat a Virtual Cockpit, de a kezelését szokni kell. Erős napsütésben is jól leolvasható Forrás: Audi

Elsőre azért szokni kell a virtuális műszerfalat, mert

nem könnyű áttekintetni a rengeteg adatot és információt,

de többféle beállítás létezik, és könnyű személyre szabni. Igaz, ha a 365 ezer forintos Head up display is benne van a kocsiban, akkor alig fog ránézni a sofőr a képernyőre, ugyanis a legfontosabb adatok a szélvédőre vetítve is megjelennek.

Mint egy mozgó süketszoba

Indulás után kiderül, hogy nem csak a belső minőség, hanem a hangszigetelés is valószínűleg a kategória legjobbja, az akusztikus fólia a szélvédőn széria, az oldalablakokra pedig meg lehet rendelni. Érdemes, mert olyan csendes lesz tőle az utastér, hogy a szellőzés ventilátora válik a legnagyobb zajforrássá, egyes fokozatban. Még a háromliteres, 272 lóerős V6-os TDI sem zavar bele a csendbe, erős gyorsításkor is csak finoman morogva jelzi jelenlétét.

A két hátsó 10 colos tablet 795 ezer forintba kerül. Lehet innen útvonalat küldeni a navigációra, és elölről is lehet műsort küldeni a médialejátszóra, ha például gyerekek nézik. A hátsó pad igazából kétszemélyes, az ülőlap kicsit rövid Forrás: Audi

Az 5,4 másodperces gyorsulásból annyit érezni, hogy rendesen az ülésbe préselődünk, de a csend miatt olyan

minimális belül a sebességérzet,

hogy az A4 tulajok garantáltan sok csekket kapnak majd Szombathelyről.

A ma már ritkaságnak számító mechanikus összkerékhajtás révén nem okoz gondot átadni az útra a 600 Nm-es nyomatékot, a Quattro valamivel több nyomatékot küld hátra, mint az első tengelyre. Csak ehhez a motor-váltó kombinációhoz jár a puhán kapcsoló nyolcfokozatú, hagyományos automataváltó, a többi motorhoz hatos kézi váltó az alap, és felárért hétfokozatú duplakuplungost lehet rendelni, ami még gyorsabb, mint a nyolcas automata, de kis sebességnél darabosabb.

Igazán csak egyvalami hiányzik

A 3.0 TDI a világ legtakarékosabb hathengerese, a 218 lóerős lefojtott változat átlagfogyasztása 4,4 liter Forrás: Audi

Egy komoly hibája azért van az A4-esnek: még a legerősebb motor is kevés ahhoz, hogy igazi vezetési élményt nyújtson, a sofőr is inkább utasnak érzi magát, pláne, ha az adaptív tempomatot és a kormányzásra képes sávtartót is bekapcsolja. A kormánynak sport állásban is kevés a visszajelzése, a futómű hangolásánál

a komfort, a kiszámíthatóság és a stabilitás lehetett a cél,

nem pedig az, hogy a vezető úgy érezze az út és az autó egységét, mint például egy 3-as BMW-ben.

A 2,82 méteres tengelytáv és a 0,26-os légellenállás is kategóriaelső. A négy elemen végighúzódó él megvalósítása állítólag nagy kihívást jelentett gyártástechnológiai szempontból Forrás: Audi

Ezen az olyan feláras tételek sem változtatnak sokat, mint a Drive Select kapcsoló (75 ezer forint), a változó áttételű kormányzás (372 ezer forint), az ültetett sportfutómű (127 ezer forint) vagy az adaptív lengéscsillapítás (365 ezer forint).

Autópályán viszont nagyon összeáll az A4:

a kissé indirekt kormányzás, a hosszú tengelytáv okozta stabil egyenesfutás, a kiváló hangszigetelés, a kényelmes ülések és a közel 30 elérhető vezetéstámogató rendszer itt kamatozik igazán.

10 millió alatt csak a leggyengébb motorral

Az Audi A4 Avant azok autója, akik egy kívül feltűnésmentes, belül viszont fényűző prémiumautót keresnek, nem szeretnek különösebben vezetni, megelégednek az átlagos helykínálattal, viszont a szolgáltatások, a kidolgozás és a technika terén a legmagasabb színvonalat várják el.

A kombi karosszéria felára közel 560 ezer forint,

de a legtöbb országban így is több Avantot adnak el, mint szedánt.

Kívülről nehéz megmondani, hogy ez már az új Audi A4-es Forrás: Audi

A 3.0 TDI Quattro csúcsmodell 15,8 millió forintos alapára azért elég húzós, de aki megelégszik a 150 lóerős, 1,4-es benzines alapmotorral, a fronthajtással és a kézi váltóval, az 6,3 milliót is megspórolhat a vételárból, ami összhangban van a konkurensek áraival. Persze a 9,46 millió sem kevés pénz egy nem túl nagy csomagterű kombiért, de az audisok azzal vigasztalhatják magukat, hogy a BMW a 318i Touringhoz csak 3 hengert ad, ami méltatlan egy középkategóriás prémium kombihoz.

Kvalitásokban tehát nincs hiány, így összességében esélyes az Év autója címre az A4. Rontja viszont az esélyeit, hogy tavaly is a VW-konszern autója nyert (Passat), idén van egy jobb ár-érték arányú házon belüli kihívója (Skoda Superb), ráadásul még senki sem feledte el a dízelbotrányt. Arról, hogy mit lett végül a zsűri döntése, néhány nap múlva, február 29-én értesülni fogunk.

Műszaki adatok

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 2967 cm3. Hengerek/szelepek száma: 6/24. Teljesítmény: 200 kW (272 LE)/3250. Nyomaték: 600 Nm/1500. Automatikus összkerékhajtás. Sebességváltó: nyolcfokozatú automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4725/1842/1434 mm. Tengelytáv: 2820 mm. Tömeg: 1695 kg. Terhelhetőség: 590 kg. Csomagtartó térfogata: 505/1510 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/h): 5,4 mp. Végsebesség: 250 km/h. Átlagfogyasztás: 5,1 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 134 g/km. Tesztfogyasztás: 8,2 liter/100 km.
Költségek. Alapár: 9 459 190 Ft (1.4 TFSI), 15 798 370 (3.0 TDI Quattro).