Még több autót tiltanak ki Budapestről szmogriadó idején

2016.02.17. 11:38

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén úgy döntött, hogy a szmogriadó riasztási fokozatában bővítik azoknak a járműveknek a körét, amelyek ilyenkor nem közlekedhetnek.

A korábbi korlátozás által érintett környezetvédelmi osztályokba sorolt járműveken túl érintettek lettek az Euro 2-es benzines és dízelüzemű járművek is. A javaslatot 23 igen szavazattal 4 ellenzéki tartózkodás mellett fogadták el.

A Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslatban az olvasható, hogy a legszennyezőbb gépjárművekhez az eddigi, fekete matricás szabályozással a járművek mintegy 7-8 százaléka (46-76 ezer) tartozott, ha az agglomerációs vagy azon belül a budapesti adatokat veszik figyelembe.

Akinek Euro 2-es autója van, szmogriadó alatt otthon marad. Ezek az autók az előterjesztés szerint már 16-19 évesek

Forrás: MTI/Marjai János

A módosítási javaslat - az előbbi kört a 2-es, illetve 4-es jelű környezetvédelmi osztállyal bővítve - a gépjárművek 29-32 százalékát (mintegy 186-307 ezer) érinti.

A közgyűlés többsége a szavazáson nem támogatta azokat a javaslatokat, amelyek a környezetvédelmi besorolás helyett a rendszámtáblák páros vagy páratlan végződése alapján, naponta felváltva tiltotta volna be a személyautók közlekedését a szmogriadó alatt. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerint a jogszabályok nem engednek meg ilyen formájú tiltást.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Most
Top 12 óra