Egymilliárdot fizettek ezért az Astonért, pedig utcára sem lehet vinni

aston martin db10
Vágólapra másolva!
A Spectre - A Fantom visszatér című Bond-filmhez gyártott tíz Aston Martin egyike 2,4 millió fontért (960 millió forintért) kelt el a Christie's londoni jótékonysági árverésén.
Vágólapra másolva!

Az Aston Martin DB10-est kifejezetten Bond számára építették a stúdió kérésére, mindössze tíz darab készült belőle. Csütörtökön először bocsátották árverésre ezek egyikét, korábban nem lehetett vásárolni a készletből - és soha többé nem is lehet majd.

Forrás: Aston Martin

A DB10-es alapjait a Vantage adja. Az autó karbon-kerámia fékeket kapott, a motorháztető alatt 4,7 literes V8-as motor dolgozik, akár 300 km/h-s sebességet biztosítva. Bond miatt ujjlenyomat-olvasót is kapott a fényűző utasterű autó.

Forrás: Aston Martin

Tekintettel arra, hogy gyakorlatilag filmes kellék, az autónak nincs engedélye a közúti forgalomban való részvételre. A vásárlás feltételei között szerepelt, hogy az új tulajdonos sem változtathat az autón, vagyis soha nem kerülhet utcára.

Forrás: Aston Martin

A Christie's aukcióján a Spectre más relikviáira is lehetett licitálni, az árverésből befolyt összeget az árverési ház az Orvosok Határok Nélkül és más jótékony szervezeteknek utalja át.