Az új Fiat Tipo ötajtósként és kombiként is ütős

2016.03.01. 10:06

A Genfi Autószalonon az új Fiat Tipo ötajtós és kombi változata is bemutatkozott. Máris változtattak az autó elején.

Nemrég jelentették be az új Fiat Tipo hazai árait, a szedán 3,49 millió forinttól kapható. Európában azonban az ötajtós és kombi változattól remél igazán komoly sikert a Fiat, mindkét modell a Genfi Autószalonon mutatkozott be.

Forrás: Fiat

Ami azt illeti, látszik, hogy ezeket szánják húzómodellnek az olaszok: máris változtattak az autó elején, átdolgozták a ködlámpák környékét, a fényszórókba pedig LED-es nappali menetfények kerültek.

Forrás: Fiat

Elölről eddig sem nézett ki rosszul a Tipo, de a változtatások határozottan jót tettek az összképnek. Az ötajtós és a kombi sem akar formailag különleges autó lenni, észszerű, józan alternatívának tűnnek az első képek alapján.

Forrás: Fiat

Egyelőre úgy tűnik, hogy új motorok nem jelennek meg a kínálatban, vagyis az ötajtós és a kombi is két-két benzines és dízelmotorral lesz kapható 95-120 lóerős teljesítménnyel.

Forrás: Fiat

A szedánhoz az 1,6-os szívó benzines jelenleg csak automata váltóval elérhető, a kombi igazi bestseller lehetne, ha a Fiat - az 1,4-eshez hasonlóan - hatfokozatú kézi váltóval is kínálná.

Forrás: Fiat

KAPCSOLÓDÓ CIKK