Ez a kínai elektromos autó kétezer kilométert megy egy feltöltéssel

techrules 96
Vágólapra másolva!
A kínai Techrules azt állítja a Genfi Autószalonon bemutatott elektromos sportkocsijáról, hogy akár kétezer kilométert is képes megtenni egy feltöltéssel.
Vágólapra másolva!

A titok nyitja - állítólag - egy szabadalmaztatott, turbinahajtású fedélzeti generátor, amely folyamatosan termeli a szükséges energiát. Rögtön két változatot is bemutattak egyébként az autóból, az alap AT96 mellett elkészült a versenypályára szánt GT96 is.

Forrás: Techrules

A kínaiak TREV (Turbine-Recharging Electric Vehicle) névre keresztelték a hajtásláncot, amelynek lényege, hogy a rendszer részét képező akkumulátor nagyon kicsi és olcsó. Nincs is más feladata, csak az, hogy átmenetileg tárolja a mikroturbina által termelt energiát. Az autó így mindössze 1280 kilós.

Forrás: Techrules

Amellett, hogy szinte sose kell tölteni, a kínaiak 1030 lóerős teljesítményről és 8640 Nm-es nyomatékról beszélnek, százra 2,5 másodperc alatt gyorsul az autó. Állítólag most indul a sorozatgyártásra való felkészülés, de "néhány évig" még nem kerül piacra az autó. Ha egyáltalán igaz belőle valami...

Forrás: Techrules