A Suzuki a magyar nők kedvenc használt autója

suzuki swift
Vágólapra másolva!
A nőket az észszerűség vezérli használt autó vásárlásakor, és jobban érdekli őket az autó műszaki állapota, mint a színe.
Vágólapra másolva!

Többek között ez derült ki az AAA Auto kutatásából. A használt autók felvásárlásával és értékesítésével foglalkozó vállalat adatai szerint a 2015-ös évben a Suzuki volt a legnépszerűbb a magyar nők körében - ez a márka tette ki a női vásárlóknak eladott gépkocsik 13 százalékát. Második helyre az Opel (11%), harmadikra a Volkswagen (8,6%) került.

Magyarországon a cég vásárlóinak közel 30 százalékát teszik ki a női ügyfelek, akiknek 64,2 százaléka a ferde hátú autókat kedveli, 13,5 százalék választ négyajtós modellt, míg 8,4 százalék kombit.

A nők praktikus szempontok alapján választanak autót. Elsősorban ez az oka annak, hogy többnyire kisebb autót vásárolnak, gyengébb motorral, mivel ezekkel könnyebb parkolni, és kevesebbet fogyasztanak a városban. A cég tapasztalatai szerint sokszor visznek magukkal szerelőt is a vásárláshoz.

A modellek listáját a Suzuki Swift nyerte az Opel Astra és Opel Corsa előtt Forrás: Origo

A nők többsége a benzines autókat részesítette előnyben (76,2%) a dízellel szemben (23,8%), 90,8 százalékuk kézi váltós autót vásárolt. A szürke volt a legnépszerűbb szín (26%), megelőzve a kéket (15,2%) és a feketét (12,5%).

A praktikum fontosabb a nők számára, mint a kényelem, de ha a választható extrákról van szó, a nők a biztonságot teszik az első helyre. Ezért vásárolt a nők 80,5 százaléka ABS-szel, 55,9 százalékuk pedig ködlámpával felszerelt autót. A döntés előtt a nők az átlagos üzemanyag-fogyasztást, a csomagtartó méretét és más hasznos funkciókat, például a tempomat vagy a telefonkihangosító rendszer meglétét is mérlegelik.