Több ezer autón nem fog az új szupertraffipax

Új trafipax első éles napján tartott sajtótájékoztató a Fáy és Röppentyű utca sarkán 2015. március 26-án Új trafipax első éles napján tartott sajtótájékoztató a Fáy és Röppentyű utca sarkán 2015. március 26-án
Új trafipax első éles napján tartott sajtótájékoztató a Fáy és Röppentyű utca sarkán 2015. március 26-án
Vágólapra másolva!
Április 5-én, vagyis kedden reggel élesednek az egy éve rendszerbe állított mobil traffipaxok mellett a 134 helyszínen telepített rendőrségi csodakamerák. Jaj, a bűnösöknek! Vagy mégsem? Több illegális módszerrel kijátszható a rendszer, de az is védekezhet, aki használja az eszét – és az okostelefonját.
Vágólapra másolva!

Sok mindent lehet mondani a rendőrségre, egy azonban biztos: azzal nem vádolhatók, hogy nem szóltak előre a hosszasan tesztelt, 160 mozgó egységet tartalmazó Véda kamerarendszerről (az elnevezés kivételesen nem mozaikszót takar, hanem a tudást, szent bölcsességet jelentő indiai szóból ered). A projekt első elemei,

a hordozható traffipaxok már több mint egy éve szolgálnak és védenek,

sokszor takarásba állított, jelzés nélküli új Swiftekből, Audi A3-asokból.

A tesztüzem után keddtől élesben mérnek a fix traffipaxok. Uniós forrásból szerezték be őket Forrás: Origo

A nagyhalak külföldi rendszámmal járnak

Ám ezek a készülékek korántsem okoztak akkora riadalmat, mint a Véda új fix kamerái, már csak a nagy számok törvénye miatt is:

134 helyszínen 365 forgalmi sávot figyelnek majd.

Az útpálya fölé, masszív oszlopokra rögzített kamerák baljós látványt nyújtanak, és bizony okkal félnek tőlük a gyorshajtók, hiszen a fotóikat automatikusan továbbítják a központi adatbázisba.

Ritka a helyszíni bírság, az gyorshajtási csekket az objektív felelősség elve alapján postázzák. Ha van kinek Fotó: Marton Szilvia - Origo

Innen Szombathelyre vagy Vásárosnaményba kerül az ügy, ahol – már emberi közreműködéssel – elkészül a szabálysértésről szóló hivatalos levél. Ez aztán záros határidőn belül a bűnös kezébe kerül, már amennyiben Magyarországon nyilvántartott, magyar rendszámos kocsival vétkezett. Ellenkező esetben a tett helyszínén tud csak a rendőrség intézkedni, erre a célra 26 darab, nagy teljesítményű elfogó Skodát kapott az állomány, főleg hordozható kamerás ellenőrzésekhez. De ez a ritkább eset.

Vannak, akik váltogatják a külföldi táblákat, így megússzák a bírságokat. Na meg a parkolási díjat és a sztrádamatricát is Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A sorok között olvasva kiderül, hogy a külföldi rendszámos autókkal nemigen tud mit kezdeni a rendőrség. A szlovák, liechtensteini vagy vanuatui hatósági jelzés önmagában fél siker, már ha a szabálytalankodást és a rejtve maradást valaki annak tekinti, ám ne feledjük: az évekig virágzó adóelkerülés miatt a hatóságok rászálltak azokra, akik más országban regisztrált autót vezetnek, viszont nem élnek tartósan külföldön.

Elvileg behajtható, gyakorlatilag nem

Magyarország tagja a 32 európai országot tömörítő Eucaris adatcsererendszernek, és egy kölcsönös megegyezés alapján nyolcféle szabálysértés esetén a határokon átnyúlva is fülön csípheti a rebellis autósokat. Csekkre számíthat az a külföldi rendszámú autós, aki gyorsan hajt, nem köti be az övét, áthajt a piros lámpán, ittasan vagy bekábítószerezve vezet, bukósisak nélküli motorozik, tiltott (például leálló- vagy busz-) sávban halad, illetve mobiltelefont használ kézben tartva, és elkapják.

Legalábbis elméletileg büntethető, 70 eurónál magasabb tételek esetén pedig lehetőség van a kinti végrehajtásra is, sőt, nemfizetés esetén Magyarországról kiutasításra is, de nem túl gyakran élnek ezzel a lehetőséggel a hatóságok. Külföldi autós jogsiját ráadásul nem vetethetik el, EU-n kívüli ország állampolgárával pedig közigazgatási bírság esetén egyáltalán nincs mit tenni. Szintén reménytelen a követelések behajtása a próbarendszámoknál is. Egyre fejlődik ugyanakkor a rendszer, magyar rendszámmal is lehet például csekket kapni Ausztriából.

Szintén illegalitásban: a lézerblokkoló

Azok, akik nem akarnak rendszeresen sárga csekkeket kapni, egy másik törvénytelen lehetőséggel is élhetnek. A neten úton-útfélen hirdetett lézerblokkolókkal hatékonyan csaphatók be a sebességmérők, mégpedig úgy, hogy az észleléstől és jelzéstől számítva

akár 6-7 másodpercnyi zavarással hagynak időt a sofőrnek a fékezésre.

Mindegyik eszköz a 904 nm-es hullámhosszt használja, és akár két kilométeres hatótávval is dolgozhat. A gyorsabb autók tulajdonosai és a belföldön – céges ügyben – sokat autózók egyre gyakrabban használnak ilyet.

Két kis lap a hátsó (és az első) rendszám felett: van a kocsiban lézerdetektor. Vajon blokkoló is? Forrás: Origo

A lebukás esélye nem zéró: a blokkolásra utaló jelek alapján beazonosítható és megállítható a gyanús jármű, és a sofőr ellen szabálysértési eljárás indul, ha a rendőrség munkáját meghiúsító eszközt találnak nála.

Ezért szokták agyafúrt módon parkolószenzorként beépíteni,

ami aztán „véletlenül” nagyobb tempónál sem kapcsol ki. Tokkal-vonóval egy beépített rendszer 300 ezer forintnál is drágább lehet, és persze hivatalosan nem tartalmazza a tiltott blokkolót.

Fix beépítésnél is lehet úgy variálni, hogy könnyen el lehessen rejteni a detektort. Sok országban (már Ausztriában is) tilos használni Forrás: S.M.Power

Az előrejelzők használata ugyanis legális Magyarországon. Más kérdés, hogy az első és hátsó rendszám körül 3-3 szenzorból álló, célzott impulzusokat felvevő lézerdetektor önmagában nem sokat ér, ezt egy neve elhallgatását kérő aktív használó is megerősítette kérdésünkre: amikor jelez, általában már esélye sincs szabályos tempóra lassítani, bemérik. Ő is blokkolóval kombinálja a detektort, ami becslése szerint két év alatt kétszer mentette meg biztosan a komoly bírságtól.

Sztrádáról börtönbe?

A sebességmérő blokkolóval kapcsolatban olyan rémhírek is felröppentek, hogy akár tetten érés esetén börtön is járhat érte. Nos, maga a blokkolás szabálysértésnek számít, amelyet pénzbírsággal szankcionál a rendőrség, de ez önkéntesen elzárásra is változtatható. A börtön tehát opcionális, amennyiben valaki úgy dönt, hogy fizetés helyett pár napra rabosíttatja magát.

Radardetektorral a fix kamera ellen

Az eddig bemutatott rendszerek közös vonása, hogy a közhiedelemmel ellentétben a lézeres elven működő, hordozható traffipaxok ellen nyújtanak védelmet. Igen ám, de a most telepített 365 darab eszköz radarral méri a sebességet (lézerszkennelést egyedül a járművek méretének meghatározására használ), ezeknél a csekket más eszközzel lehet kivédeni: a radardetektorral.

A szélvédőre tapasztható detektorok a legolcsóbbak Forrás: S.M.Power

Már huszon-harmincezer forintért is lehet kapni szélvédőre tapasztható eszközt, ami egész hatékonyan jelez, bár a vásárlásnál arra azért figyelni kell, hogy európai kivitel legyen (az amerikai gyártmányokból például hiányzik a 34,3 GHz-es frekvencia). Fontos a jó zavarszűrés, de városban a

téves riasztásokkal így is sok készülék megőrjíti a sofőrt

fotocellás ajtók vagy garázskapuk környékén.

Európa más országaiban is általában radarosak a fix sebességmérők, csakhogy a detektorok használata rendszerint illegális, Svájcban például kész anyagi csőd ilyennel horogra akadni. Nálunk mindenesetre ezek legálisan használhatók, de nem árt tudni, hogy csak előre figyelnek, miközben – részben a motorosok rendszáma miatt – pár traffipax a járművek hátuljára céloz.

Pofonegyszerű módszerek ingyen

Nyilván mindenféle detektornál egyszerűbb megoldás a sebességhatárok és más szabályok akkurátus betartása, de

aki ésszel közlekedik, eleve kikerülheti a tízezres sarcokat.

Ott van például a túllépés mértéke: helyszíni bírságot elvétve szabnak ki a rendőrök, a legalább 30 ezres (az objektív felelősség elve alapján mindenképp a tulajdonoson) behajtható közigazgatásitól szokott indulni általában a büntetés. Ehhez lakott területen 50 helyett legalább 65, azon kívül 90 helyett 105, autópályán pedig 130 helyett 150 km/h felett kell hajtani, ami nem kis túllépés.

Érdemes figyelni a táblákat, de néha már késő fékezni Fotó: Marton Szilvia - Origo

Minden egyes fix traffipaxot a szabályok szerint ki kell táblázni, bár itt van némi mozgástere a rendőrségnek. Az M1-esen lévő négy darab (ugyanennyi üres doboz is van), az M0 autóúton lévő két, illetve a 7-es úton figyelő egy kamerát jó előre kitáblázták. Ugyanakkor a 134 helyszínen pásztázó 365 vadonatúj fix traffipax elé jóval közelebb került ki a Traffic Controll figyelmeztetés, egy korábbi rendőri nyilatkozat szerint olyan távra, hogy csak kis túllépésnél legyen idő lassítani.

Magától lassít az autó

A mai új autók egyre nagyobb hányadához elérhető áron kínálják a sebességhatárolót, illetve a táblafelismerő rendszert. Külön-külön ugyan egyik sem tudja kivédeni a vezetői hibából bekövetkező gyorshajtást, ám ha a két rendszer összehangoltan működik, a jármű magától lassít az 50-es vagy 70-es táblánál, ha a sofőr is engedélyezi. Így egészen hatásos gyorshajtás elleni védelemről beszélhetünk, amit az elsők között a Ford S-Max példája is mutat.

Az okostelefon segít, kivéve, ha...

Sokan nem is gondolnák, hogy a segítség a zsebükben lapul: az okostelefon. Töltsük le rá a dugófigyelésre is alkalmas Waze közösségi navigációt, vagy a Traffi Hunter alkalmazást. Ezek a Police.hu oldalon elérhető napi központi adatbázis és

a felhasználók élő jelentései alapján riadóztatnak

a mobil traffipaxok pontos helyszíneiről. Természetesen a 365 darab fix kamera is rég felkerült a térképekre, ezt már a jobb alapnavigációknak is illik lassan ismerniük. Ha országosan áttekintené a helyzetet, az Origo térképén is megnézheti a szupertraffipaxokat.

Traffipaxra figyelmeztetés és dugófigyelés egy helyen, ez a Waze közösségi navigáció Forrás: Origo

Ahhoz persze, hogy aktívan ki lehessen használni a Waze vagy a Traffi Hunter tudását, ajánlott a letöltés után elszöszölni kicsit a beállításokkal, a funkciók testre szabásával. Ha még hiányzik, egy szélvédőre tapasztott telefontartóba is fontos beruházni, kézben tartott telefont használni ugyanis tilos – függetlenül attól, hogy telefonálásról vagy az úti cél bepötyögéséről van-e szó.

Mostantól nemcsak a sebességet mérik, hanem egy sor egyéb szabálysértést is rögzítenek a kamerák Forrás: Origo

Ezzel el is értünk az egyéb szabálysértésekhez: mint a rendőrség válaszából megtudtuk, az új fix traffipaxok egyebek között

azt is felismerik, ha valakinek nincs bekötve az öve,

átlépi a záróvonalat, megszegi a behajtási tilalmat, átmegy a piroson, leálló- vagy buszsávban megy. Sőt: hosszú tesztelés után minderre április 5-étől a mobil kamerák is képesek lesznek. Ilyenkor a büntetéstől semmilyen detektor vagy applikáció nem véd, csak egyetlen módszer: szabályosan autózni.