Magyarországra jön a legvagányabb Opel

Vágólapra másolva!
Veterán és youngtimer Opelek vonulnak fel pénteken Budapest belvárosában, a 27 autóból álló menettel indul el az Opel rendezvénysorozata, amellyel a cég 25 éves magyarországi jelenlétét ünneplik meg. A fő attrakció azonban a szombati családi nap lesz a Hungaroringen, ahol a GT tanulmányautót is meg lehet majd nézni.
Vágólapra másolva!

Az autógyár múltját megidéző felvonulás pénteken délután fél egykor indul a Várkert bazártól, és a Lánchídon át halad a Hősök terére. Az élen egy ikonikus magyar autó, az első Opel Astra halad majd, amely 1992 márciusában gördült le a szerelőszalagról Szentgotthárdon, a járművet a Közlekedés Múzeum adta kölcsön az alkalomra.

1992-ben készült Szentgotthárdon az első magyar Astra. Az ára 995 ezer forint volt rádió nélkül Forrás: Opel

A menet második tagja már igazi matuzsálem lesz: egy 105 éves Opel Torpedo, amely még 2011-ben is a "saját lábán", ezer kilométert megtéve gurult a németországi Rüsselsheimbe, ahol száz évvel azelőtt legyártották. A Torpedo mögött 25 veterán Opel vonul, amelyek együttes életkora 1328 év.

Opel Torpedo Forrás: Karner Miklós

Az ünnepség szombaton folytatódik a Hungaroringen, a hagyományos Opel családi nap keretében. A látogatók a veterán autók mellett megismerhetik a 2016-os év autóját, az új Astrát, valamint a márciusi Genfi Autószalonon már kiállított Opel GT koncepcióautót is.

Csak egyliteres motorja van, de az Opel GT így is vérbeli sportkocsi. Hátsókerék-meghajtású, könnyű és 145 lóerős, a hossza pedig csak 4 méter Forrás: Opel

A tulajdonosi parkolóban a márkatalálkozó lesz, ahol szakértő zsűri választja ki a legszebb járműveket, amelyek felvonulnak majd a Hungaroring aszfaltján. A családi napon a Nagy Duett versenyzői, az Intim Torna Illegál, a Random Trip és a Tankcsapda is koncertet ad, a gyerekeket pedig az Alma Együttes és a Kismenők fiataljai szórakoztatják.