Itt a Swift Sedan unokája, csúnya puttony nélkül

Suzuki Baleno
Vágólapra másolva!
Ezt is Esztergomban gyártják? Lomha ezer köbcentivel? A Golfok és Astrák ellen indul csatába? Mindhárom kérdésre nem a válasz, de tucatnyi másikat fel tudnának tenni azok, akik érdeklődnek a Mi autóink iránt. Igyekszünk mindent tisztázni az első tesztvezetés után, beleértve az árat is. 
Vágólapra másolva!
Két új metálszín jelent meg a Suzuki-palettán, a ezüstös és egy kék. Teljesen új platformra épül a Baleno Forrás: Origo

Bőrönd Ödön, a köröndön

Ha eltekintünk a terepjáróktól, az elmúlt években egy közös kritika érte szinte az összes Suzukit: kicsi a csomagtartójuk, családi használathoz legalábbis mindenképp. Most viszont fordul a kocka, azzal fogják hirdetni lépten-nyomon a Balenót, hogy több holmit lehet belegyömöszölni, mint bármelyik másik ötajtós kisautóba. Ez igaz is, hiszen egyetlen literrel még a Honda Jazzt is lepipálja, ebben

alapból 355 literes a raktér.

Sajnos praktikum terén a Jazz nyomába sem érhet, mert magasan van a rakodóperem, ledönteni pedig csak a háttámlát lehet, az ülőlap fix. Így aztán lépcső keletkezik bővítésnél, amit a mai divat szerint dupla csomagtérpadlóval lehet áthidalni. De így is jobban ki lehet használni a helyet, mint a régi Swift Sedanban, az utastér helykínálata pedig ég és föld: ebben még közel kétméteres kollégám is jól elfért a hátsó ülésen, a langalétáknak előbb gyűlik meg a bajuk a fej-, mint a lábtérrel.

A régi Swift Sedanban 365 literes volt a tér, ez pedig csak 10-zel kevesebb, de jobban variálható. Magasan van a perem, a képen felső állásban van rögzítve a padló Forrás: Origo

Ez nagy szó egy kisautóban, márpedig a négyméteres Baleno (régi, Golf-kategóriás névrokonával ellentétben) a B-szegmensbe tartozik, vagyis az Opel Corsával, a Skoda Fabiával és a Renault Clióval fog versenyezni. De várjunk csak, mi lesz akkor a Suzuki Swifttel? Nos, az első számítógépes grafikák alapján a következő generáció minden eddiginél sportosabb fazont fog kapni, és aligha lesz a tervezési szempontok közt első helyen a helykínálat.

Egy tonna alatt, mint régen

A dizájn szubjektív dolog, de maradjunk annyiban, hogy a gömbölyded Baleno nem az a típus, ami heves érzelmeket vált ki - egy tisztességes japán kisautó, semmi több. Ami történetesen

Indiából érkezik hozzánk, nem a csúcsra járatott esztergomi gyárból,

és teljesen új padlólemezre épül, sok-sok nagy- és ultra nagy szilárdságú acélból sajtolt karosszériával. Így aztán pehelysúlyú, még a csúcsmodell alatt is kevesebb mint egy tonnát mutat a mérleg.

Az alapmodellek 15 colos, dísztárcsás lemezfelniken gördülnek, csak a GLX kap egy számmal nagyobb alukereket Forrás: Suzuki

A régi Swifteken edződött, rosszmájú autósból persze előtör a kérdés: van benne anyag, vagy ezt is papírból hajtogatták? Rettenetesen megszívta a Suzuki, hogy a Toyota Prius után másodikként épp ez a kocsi szerepelt az Euro NCAP megszigorított töréstesztjén, ahol nemcsak átdolgozták a pontozást, de minden típusból a csúcs- mellett végre egy alapmodellt is vizsgálnak. Így

a Baleno GA három, a GLX pedig négy csillagot kapott,

amit akkor fogunk tudni jónak vagy rossznak értékelni, ha már más kisautókat is összetörnek az új kritériumok szerint.

Egy-két hete érkezett az első szállítmány Indiából Forrás: Meszaros Zsolt/Meszaros Zsolt [email protected]

Annyi biztos, hogy az új karosszéria merevebb lett (a tesztúton is ugyanolyan masszívnak éreztük, mint a VW Polót és társait), a hat légzsák és a kötelező ESP mellett pedig ebben is megjelentek a vezetéssegítő asszisztensek. Jó, nem lesi árgus szemekkel a holtteret és a sávelhagyást, de a GLX kivitelben radar néz előre, amit a távolságtartó tempomat mellett a fékasszisztens is használ. Ha ráfutnánk az előttünk haladóra, figyelmeztet, rásegít a lassulásra, vagy önállóan állóra is fékez.

Hibrid, de nem úgy, mint a Prius

Aki nem sajnálja a pénzt a csúcsmodellre, a xenon fényszóró (bár LED-essel lenne igazán modern) mellé a Vitarából ismerős érintőképernyőt is megkapja, amin a navigáció és a bluetoothos, USB-s hifi adatai mellett a tolatókamera képe is megjelenik. További GLX-adomány a műszerek közé beépített színes kijelző, amit egy béna, kilométer-nullázó gombhoz hasonló pöcökkel lehet léptetni, de cserébe vicces dolgokat is megjelenít, például nyomaték- és teljesítményfelhasználást vagy g-erőket.

Háromféle műszercsoport létezik, a GA még fordulatszámmérőt sem kap. A GLX-ben viszont menő a középső színes kijelző Forrás: Suzuki

Mielőtt Sebastian Vettelnek éreznénk magunkat, léptessük még egy kicsit a menüt, és máris elérünk a fogyasztási diagramokhoz, illetve a hibrid hajtás folyamatábrájához. Állj - micsoda, a Baleno hibrid? Aki hangtalan suhanást, jelképes fogyasztást, urambocsá zöld rendszámot vizionál, eltévesztette a házszámot, ebben csak enyhe rendszer működik, vagyis

tisztán elektromosan egy centit sem tesz meg.

A rendszer lelke egy indítógenerátor, ami szemvillanás alatt beröffenti a motort (lámpához érve már 15 km/h-tól leállítja a start-stop rendszer), és visszatermeli a fékenergiát, vagy menet közben tölt.

Nem túl összetett az enyhe hibrid rendszer, viszont az indítógenerátorral és a lítium-ion akkuval együtt állítólag csak 6,2 kilóval növeli a tömeget Forrás: Suzuki

De mit is? Hátra beépítettek egy plusz lítium-ion akksit, és onnan szívja az áramot a villanymotor, amikor besegít a gyorsításba. Ez a körülbelül 3 lóerőnyi és 50 Nm-nyi pluszt nem arra használja a rendszer, hogy megtáltosodjon a hibrid Baleno (bár emelkedőn érezhetően szellemkéz tolja meg), hanem arra, hogy kisebb legyen a benzinmotor terhelése, és így a fogyasztása. Nálunk 4,7 literre jött ki az országúti átlag, de nagy kérdés, hogy az enyhe hibrid körülbelül 400 ezer forintos felára megéri-e a gyári adatok szerint 100 kilométerenként 0,3 literes megtakarítást.

Aki siet, vegye ezer köbcentivel

Az első teszten csak ezt az egy változatot tudtuk kipróbálni, de nem nehéz kitalálni, mit tudna plusz akku és indítógenerátor nélkül az 1,2-es, 90 lóerős, két oldalon változó vezérlésű szívómotor. Nos, elsősorban csendes működést és vélhetően nagy megbízhatóságot, legfeljebb átlagos dinamizmus mellett. A Baleno az elvárásoknak megfelelően nem terheli a vezetőjét sok visszajelzéssel, mondván, sportosság helyett e műfajban úgyis az a fontos, hogy a kormány, a váltó, a pedál könnyen járjon.

A hibridben is van természetesen elöl ólomakku. Nem lesz rakéta a Baleno a Swiftből ismerős, kissé átdolgozott 1,2-es motorral, de egész csendes és takarékos Forrás: Origo

Ebben nincs is hiba, és túl azon, hogy könnyen kezelhető, a Baleno meglepően élénken mozog kanyargós úton – aminek viszont a megszokottnál valamivel feszesebb rugózás az ára. Hiányzik a váltó hatodik fokozata (felárért a szívómotorhoz CVT-t is lehet kérni), igaz, a hosszú áttételekkel

autópályán sem zavaró a motorzaj,

inkább a szél fütyülése hallatszik. Lehetne jobb formázása is az üléseknek, és a felhasznált műanyagok minősége sem szívderítő, de jól használható a Baleno - és szépen hordoz két régi japán autós erényt, a finom működést és a tartósság érzetét.

Nincsenek meghökkentő formák, az új Swift belseje várhatóan sportosabb lesz. Nincs puha betét, a kilincs is krómszínű műanyag, de ez elfogadható a kisautók közt Forrás: Suzuki

Dízelmotorral egyelőre nem gyártják, turbós benzinessel viszont igen: az egyliteres, háromhengeres, közvetlen befecskendezésű Boosterjet 110 lóerős, és a Vitara S-ből ismerős új 1,4-es közeli rokona. A menetpróbán ezt a változatot nem volt lehetőségünk kipróbálni, majd egy részletes teszten mutatjuk be, de a kollégák beszámolói szerint elég jól megy, és nincs zavaró Maruti-hangja. Az ezres turbóból nincsen hibrid, kérhető viszont hozzá extraként hatfokozatú, hagyományos Aisin automataváltó.

Beárazták, de várjuk ki az akciókat

A nagy kérdés persze az, hogy mennyiért.

3,69 millió forintba kerül a GA alapmodell,

ebbe alaprádió és klíma is bekerül, míg az arany középutat képviselő GL motoros tükrökkel, távirányítós központi zárral, USB- és AUX csatlakozóval, bőrkormánnyal, osztottan dönthető hátsó ülésekkel és további extrákkal 20 ezer forint híján súrolja a négymilliót.

Tetemes, 800 ezer forintos további felárat kérnek a GLX-ért, ezt a 16 colos alufelnikről, a sötétített ablakokról és az integrált nappali fényes, a krómozott hűtőrács motívumát továbbvivő fényszórókról kívülről is könnyen fel lehet ismerni. Csak a csúcsfelszereltséghez társíthatjuk az ezres turbómotort, és ha még automata váltót is kérünk hozzá, már 75 ezer forinttal túlléptük a hatmilliós határt.

Mozgalmasak a vonalak, de élőben az összhatás cseppet sem forradalmi. A jobban felszerelt verziók hazakísérő fényt is kapnak Forrás: Meszaros Zsolt/Meszaros Zsolt [email protected]

Átlagosan 400 ezer forinttal drágább tehát a Baleno az ötajtós esztergomi Swiftnél, és GL-ként félmillió forintra megközelíti a hallatlanul népszerű Vitara árát, de hogy ténylegesen mennyibe kerül majd, azt Suzuki-szokás szerint az akciók fogják majd meghatározni. Ezeket ismerve tudjuk majd igazán elhelyezni a konkurenciához képest, mindenesetre biztos, hogy az egyszerűbb kialakítású, de egymillióval olcsóbb Dacia Logan kombival nehéz lesz versenyre kelnie, és a 3,7 millióról induló Fiat Tipóval is sok család szemezget. Mégis, bőven van esélye arra, hogy része legyen az utcaképnek.

Rekordokat dönt a 25 éves Magyar Suzuki

Az elmúlt években szokatlan stratégiát alakított ki a Suzuki, az egyes kategóriákban két modellt is bemutat: ilyen volt az S-Cross és a Vitara párosa a kompakt SUV-k között, most pedig egy csárdában dudál a Swift és a Baleno. Később a Celerio mellé fog megérkezni a tanulmánykorában még IK-4 néven bemutatott Ignis, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az eltérő koncepciók nem kannibalizálják egymást törvényszerűen.

A márka eladásai nagyon jól pörögnek Európában, az elmúlt üzleti évben például átlépte a 200 ezer darabot, ennek megfelelően a Magyar Suzuki Zrt.-nél is a 150-ről több mint 180 ezerre emelkedett az esztergomi gyártású autók eladása. Ennél is nagyobb arányban, 28 százalékkal emelkedett a bevétel, főleg annak köszönhetően, hogy remekül fogynak a jól felszerelt, nagyobb profittal eladható Vitarák. Van tehát ok az örömre az idén 25. születésnapját ünneplő Magyar Suzukinál.