Szinte észrevétlenül újult meg a legszebb Audi

Audi A5
Static photo, Colour: Florett Silver
Vágólapra másolva!
Kilenc évvel az első A5 bemutatója után érkezett meg a második generáció. A forma helyett inkább a technikán látszik a közel egy évtizednyi fejlődés.
Vágólapra másolva!

Az előző Audi A5-öst a nemrég nyugdíjba vonult formatervező legenda, Walter de Silva élete legjobb munkájának tartotta, ami magyarázat lehet arra, hogy az Audi miért nyúlt ennyire bátortalanul a kétajtós kocsi formájához a modellváltásnál.

A jellegzetesen hullámzó váll-rész megmaradt, krómkeret került az ablakokra Forrás: Audi

Az új nemzedék megtartotta a hullámmotívumot formázó váll-részt, és az arányokat is, elődjétől a lámpák, a szélesebb hűtőmaszk és a bordázott motorháztető alapján lehet a legkönnyebben megkülönböztetni.

Szemből nagyon hasonlít az A4-re, leszámítva a motorháztetőt Forrás: Audi

Idén ősztől az új Audi A5 kupé két benzines és három dízelmotorral lesz megvehető,

a teljesítményskála 190-től 354 lóerőig (S5) tart,

az átlagfogyasztások állítólag 22 százalékkal csökkentek.

Az S5 csúcsváltozat vadonatúj, turbós, háromliteres V6-os motorja a régi kompresszorost váltja, amelynél 21 lóerővel erősebb. Ezzel a sportmodell 4,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, az átlagfogyasztása az európai norma szerint csak 7,3 liter.

Már nincs hozzá kompresszoros motor, az RS5-re még várni kell Forrás: Audi

Motortól függően hétfokozatú duplakuplungos vagy nyolcfokozatú hagyományos automata választható a hatos kézi helyett,

a legerősebb erőforrásokhoz széria a quattro összkerékhajtás.

Ezekhez kívánságra az Audi a hátsó sport-differenciálművet is szállít, ami képes variálni a nyomatékot a két hátsó kerék között, növelve ezzel a kanyarsebességet.

Rövidebb az első túlnyúlás, hosszabb a motorháztető Forrás: Audi

Szintén opcióként az Audi adaptív csillapítású futóművet és változó áttételű „dinamikus” kormányzást is kínál.

A mérnökök 60 kilogrammal csökkentették az A5 tömegét,

a mindössze 0,25-os légellenállási együttható szintén jó érték.

A műszerfal is az A4-esből érkezik, a digitális műszeregység feláras Forrás: Audi

Ahogy a technika jó része, úgy a műszerfal is az új A4-esből érkezett, ezért nem meglepő, hogy megjelent az extralistán a 12,3 col átlójú és 1440 x 540 pixel felbontású digitális műszerfal, vagyis az Audi virtual cockpit.