Borzalmas tragédia, meghalt az Audi mérnöke a Rába-ringen

Lamborghini Huracán LP 580-2
Vágólapra másolva!
Egy Lamborghinit tesztelt az Audi két mérnöke az écsi Rába-ringen, amikor az autó szalagkorlátnak ütközött. A sportkocsi vezetője közvetlenül a nászútja előtt állt, nem tudták megmenteni az életét.
Vágólapra másolva!

Tragédia történt kedden késő délután az écsi Rába-ringen. Az Audi Hungaria mérnökei egy Lamborghini Huracánt teszteltek, amikor az autó szalagkorlátnak csapódott - írta a Kisalföld.

A kocsiban ülők közül a sofőrt életveszélyes, kritikus állapotban vitték a mentők a győri kórházba, a mellette ülő kollégája könnyebben sérült meg. A 31 éves sofőrt nem tudták megmenteni. Az érintett mérnök raliversenyeken is részt vett, speciális vizsgával rendelkezett.

"Kollégáink valóban tesztelésen vettek részt, megrendülve értesültünk a történtekről. Osztozunk a család gyászában" - mondta Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria kommunikációs vezetője.

Nem tudni, hogy a Lamborghini Huracán melyik változatát tesztelték a mérnökök Forrás: Lamborghini

A Kisalföld szerint az áldozatnak közvetlenül a baleset előtti hétvégén volt az esküvője, feleségével most indultak volna nászútra. Szabadságot vett ki a hét első napjaira, de az autókért rajongó mérnök azonnal igent mondott, amikor felhívták: ő is mehet a Lamborghini tesztelésére.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett, halálos közúti baleset okozásának megalapozott gyanúja miatt rendelt el vizsgálatot. Hogy ki lehet a gyanúsított, az nem derült ki. A baleset részleteiről sem nyilatkoznak, az ugyanis magánterületen történt.