Alig várják a tolvajok, hogy a strandnál kirámolják autóját

autófeltörés
Vágólapra másolva!
Nyaraláskor fokozottabban kell ügyelni a kocsiban hagyott értékekre és a kocsi kulcsára is. Az ORFK 2015-ben 5019 alkalommal folytatott eljárást zárt gépjárműfeltörés miatt, főleg a pénz és elektronikai cikkek miatt hatolnak be a rablók a járművekbe.
Vágólapra másolva!

Ha autók feltöréséről van szó, célpontként szinte minden szóba jöhet, ami mozdítható: a rendőrség statisztikájában például cipő, gyümölcs, pálinka, sőt méhkaptár is szerepel. A leggyakoribb zsákmánynak azonban a pénz (681 alkalom) mellett az elmúlt években a hordozható elektronikai cikkek bizonyultak. Kelendőek voltak a laptopok, notebookok és táblagépek (587 eset), illetve a táskák (494 eset) és a zenelejátszók (380 eset) is.

Forrás: Origo

Mi a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk?

A tolvajok a bevásárlóközpontok, stadionok parkolójában, nyáron pedig a strandokon, a Balaton, a Velencei-tó, illetve a Fertő-tó környékén a legaktívabbak – árulta el Némedi Gábor rendőrezredes, a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Vagyonvédelmi Osztályának vezetője. Válogatott módszerekben nincs hiány:

legtöbbször betörik az ablakot, kitépik, letörik a zárat, vagy a jeladó blokkolásával akadályozzák meg az autó bezárását.

Kifigyelik, ha nagy értéket teszünk a csomagtartóba, majd a jeladó blokkolása után az egyik bűnöző követ minket, míg társa kipakolja a kocsit.

Az egyik legnagyobb hiba, ha látható helyen hagyjuk az értékeinket: ebbe főleg a strandolás előtt esik bele az ember.

A tolvajok mindent visznek, ami mozdítható,

és tisztában vannak azzal is, hogy sokan a csomagtartóban, kesztyűtartóban és az ülés alatt tartják az értékeiket. Talán a legfontosabb, hogy a forgalmit és a törzskönyvet ne hagyjuk az autóban, mert ha az egész autót elvinnék, ez nagyban megkönnyítené az eladását.

Forrás: Police.hu

Sajnos a strandokon sokan nem az értékmegőrzőt használják (pedig a kocsi- és nyaralókulcsnak és a pénznek ott lenne igazán jó helye), hanem a parton hagyják a cuccaikat, az értékeket pedig kint az autóban, a parkolóban. Előfordult már az is, hogy a strand parkolójából az autóst a pénztárig követve, ott sorban állás alatt kiemelték a táskájából a kulcsot, és kirabolták az autót, sőt olyan is előfordult, hogy el is lopták az autót ugyanezzel a módszerrel.

Mit tegyünk, ha bekövetkezett a baj?

Ha minden elővigyázatosságunk ellenére is feltörték a kocsit, az első és legfontosabb, hogy ne nyúljunk semmihez: hívjuk a rendőrséget, és várjuk meg, amíg kiérkeznek. Ezen kívül fontos, hogy a károkról készítsünk fotókat, hiszen a biztosítónak ezeket is el kell majd juttatnunk a rendőrségi jegyzőkönyv mellett.

A BRFK Bűnmegelőzési Osztálya az alábbiakat javasolja az áldozattá válás megelőzése érdekében, hiszen a megelőzés rendkívül egyszerű és nagyobb erőfeszítésekbe sem kerül:

  • Ha csak lehet, semmit ne hagyjunk a kocsiban és legyen rend! A szélvédőn lévő „tappancsnyom" GPS vagy tablet ottlétére utal, ezért könnyebben feltörik az autót. Sokszor ezek a készülékek tartalmaznak jelszavakat a GPS pedig lakcímeket is, így a bűnözőknek szabad utat biztosítanak.
  • Fontos, hogy jól látható helyen parkoljunk! Válasszunk olyan helyet, ami kültéri kamerával lefedett, és takarástól (például furgon, busz, sövény) mentes.
  • Húzzuk fel az ablakokat és ellenőrizzük az autó zárjait! Mielőtt kiszállnak az autóból, ellenőrizzék le, hogy felhúztuk-e az összes ablakot, és tényleg nem maradt látható helyen semmilyen érték. Az autó bezárása után ellenőrizzék az ajtókat és a csomagtartót, ugyanis a blokkolóval dolgozó bűnözők a zárakat blokkolják.
  • A biztonsági fólia véd a szélvédőtörés és a nap ellen is. A fólia megvédheti az autót a szélvédő betörésétől és túlzott felmelegedéstől is megóvja azt. Fontos azonban, hogy csak jó minőségű és erre szakosodott műhelyben ragasztassák fel a fóliát!
  • Ha van riasztó, kapcsoljuk be! Az előre beszerelt gyári riasztókat a feltörők ismerik ezért célszerű utólag jó minőségű riasztót beszereltetni és használni. Ennek kiiktatása növeli a lebukás veszélyét.