Gyönyörű és bivalyerős kabriót mutatott be a Mercedes

mercedes amg gt roadster
Vágólapra másolva!
Elkészült az AMG GT nyitott tetős változatával a Mercedes. A Párizsi Autószalonon lesz először látható élőben.
Vágólapra másolva!

Az előzetes pletykák igaznak bizonyultak, az AMG GT Roadster nem csupán a régóta ismert kupé nyitott tetős változataként debütált: az alap 475 lóerős kivitel mellett egyből elérhető AMG GT C Roadster nem csupán 46 lóerővel erősebb az AMG GT S kupénál, néhány technikai megoldását a legsportosabb AMG GT R-től örökölte.

Forrás: Mercedes-Benz

Nem könnyű eligazodni a Mercedes névadási gyakorlatában a sok betű között, a lényeg mindenesetre annyi, hogy a GT C megkapta a GT R hátsókerék-kormányzását, elektronikus differenciálművét és szélesebb nyomtávját is.

Forrás: Mercedes-Benz

A négyliteres, duplaturbós V8-as motor került a sportosabb verzióba is, itt azonban teljesítménye eléri az 555 lóerőt. A 680 Nm-es legnagyobb nyomaték már 1900-as fordulatszámtól elérhető, a százas sprintet 3,7 másodperc alatt tudja le az autó.

Forrás: Mercedes-Benz

Panaszra az alap-kabrióban sem lehet ok, négy másodperc alatt az is felgyorsul nulláról százra. Ahogy a kupéban, ezúttal is hétfokozatú duplakuplungos váltó az elérhető egyetlen opció.

Forrás: Mercedes-Benz

A 11 másodperc alatt nyíló és záródó tető három színben rendelhető. A tetővel és a szükséges merevítésekkel együtt az AMG GT Roadster 1595 kilós, a GT C Roadster 65 kilóval nehezebb.