Vágólapra másolva!
Az autószalon újdonságait látva egyre nyilvánvalóbb, hogy a tradicionális nagy márkák nem akarják átengedni a villanyautók piacát az amerikai gyártónak.
Vágólapra másolva!
Volkswagen I.D. tanulmány Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Lassan véget ér az az időszak, amikor egy kezünkön is meg tudtuk számolni, hány tisztán elektromos autó van a piacon. A Nissan Leaf úttörőként van jelen 2010-es bemutatása óta, a 2012-es Renault Zoé a kisautók között, a 2013-as Tesla Model S pedig a prémiumszegmensben tarol, de a Párizsban bemutatott villanyautók soha nem látott hatótávolságokat ígérve próbálják letaszítani az eddigi piacvezetőket a trónról.

A Renault Zoé új változata 400 km-t bír egy töltéssel Fotó: Gulyás Péter (Origo)

A nagy autógyártók fejlesztési irányát a Volkswagen tavalyi dízelbotránya és az egyre olcsóbbá váló akkumulátorok egyre inkább a villanyautók felé terelik, kivéve talán a Toyotát, ami még mindig inkább a benzines-elektromos hajtásláncú hibridekben hisz, és sorra mutatja be az ilyen modelljeit, rekordeladásokat produkálva.

Demokratizálódnak a villanyautók

Az idei Párizsi Autószalon legfontosabb villanyautója egyértelműen az Opel Ampera-e volt, az Amerikában készülő kompakt családi autó több mint 500 kilométeres hatótávolsága a Teslák szintjén van, de az ára várhatóan csak fele-harmada lesz a luxusautóénak.

Az Ampera-e-nek a nagy hatótávon kívül a tágas, ötszemélyes karosszériája és több mint 200 lóerős teljesítménye is az erősségei közé tartozik, kíváncsian várjuk, hogy felborítja-e az erősorrendet a villanyautók piacán, amikor 2017 tavaszán megérkezik a kereskedésekbe.

Opel Ampera-e, a bő 500 km-es hatótávú szériaautó Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Jócskán le van maradva az Opeltől a dízelbotrány miatt még mindig vezeklő Volkswagen, amelynek Párizsban bemutatott, autonóm vezetésre is képes villanyautója, az I.D. még csak tanulmány, a belőle készített szériaautó 2020 előtt nem érkezik meg.

A német gyártó egyenesen a Bogárhoz és a Golfhoz hasonlította a kompakt méretű, de passatos helykínálatú újdonság jelentőségét,

amit a 600 kilométeres hatótávolsággal és a márka jövőbeni formanyelvét meghatározó új dizájnnal magyaráztak.

Magyar tervezők munkáját dicséri az I.D. formája Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Külön büszkeség lehet számunkra, hogy az I.D. formáját két tehetséges magyar tervező, Száz Ákos és Fogarasi László alkotta meg a wolfsburgi stúdióban. Amúgy a Volkswagen egy egész modellcsaládot hoz létre a következő évtizedben meg az I.D. műszaki alapjaira építve, úgy számolnak, hogy 2025-re évi 2-3 millió elektromos autót tudnak majd értékesíteni, vagyis minden harmadik-negyedik autójukban villamosított hajtáslánc dolgozik majd.

A Mercedes is létrehozza a saját elektromos almárkáját EQ néven Fotó: Gulyás Péter (Origo)

A Mercedes egy kissé félkésznek tűnő, nem túl feltűnő elektromos szabadidő-autót mutatott be Párizsban. A Generation EQ jelentőségét a dizájn helyett az adja, hogy ez lesz a stuttgartiak villanyautós almárkájának első modellje, amelyet további 9 követ majd a következő évtizedben.

Az EQ az lesz a Mercedesnek, ami az i a BMW-nek.

A levegővel töltött, ütközéselnyelő párnák az új Citroen C3 ajtaján is megjelentek Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Bár Magyarországon nem kapható egyetlen elektromos Renault sem, Nyugat-Európában villanyautó-nagyhatalomnak számít a francia márka, főleg a csinos Zoé miatt. Az eddig csak 160 kilométeres hatótávú kisautónak Párizsban mutatkozott be az új, 40 kilowattórás akkumulátorral szerelt változata, amivel állítólag már 400 kilométert is meg lehet majd tenni egy töltéssel.

Voltak hagyományos motorú autók is

Persze a normál kocsik között is szép számmal jelentek meg újdonságok a francia fővárosban. A kisautók között a merész Nissan Micra, a játékos Citroen C3 és a sportos Kia Rio ünnepelte itt a világpremierjét, Európa legfontosabb és legnagyobb eladásokat produkáló szegmensébe, a kompaktokéba pedig a Hyundai i30 és a Honda Civic érkezett.

Egyáltalán nem hasonlít elődjére az új Nissan Micra Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Folytatódott a szabadidő-autók inváziója is, a legkisebbtől a legnagyobb méretosztályig mindenhol voltak újdonságok. A Japánban készülő, elődjénél kisebb, de sokkal izgalmasabb Suzuki Ignis nálunk is népszerű lehet, akárcsak az egyterűs stílust terepjárósra cserélő Peugeot 3008 és 5008, a szokatlanul bátor formájú Toyota C-HR, a hétszemélyesként is rendelhető Skoda Kodiak, az elődjére hasonlító Audi Q5 vagy a luxusautók kényeztetését a kőkemény terepjárók tudásával kombináló Land Rover Discovery.

A Skoda Kodiak SUV piaci sikere kockázat nélkül megjósolható Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Sajnos számos fontos márka hiányzott Párizsból, amit az egyes pavilonokban üresen hagyott nagy területek is jeleztek. A Volvo, a Ford, a Mazda, a Bentley, a Lamborghini, a Bugatti, az Aston Martin és a Rolls-Royce igazi újdonságok hiányában nem érezte úgy, hogy megéri a jelentős anyagi befektetést a jelenlét a nagy őszi seregszemlén.