600 milliós Ferrarit vett egy milliárdos Budapesten

laferrari aperta
Vágólapra másolva!
Megérkezett a Budapesten élő milliárdos, Joshua Cartu 600 milliós Ferrarija, amelyből mindössze 209 példányt gyártanak.
Vágólapra másolva!

Cartu a Facebookon azt írta, hogy vagy ő a világ legszerencsésebb embere, vagy a legnagyobb idiótája, amiért az autó érkezésének napján éppen Los Angelesben van.

Forrás: Facebook

Akármi is az igazság, az biztos, hogy a Cartu által vett LaFerrari Aperta a világ első öt kiszállított autója között van.

Forrás: Facebook

A nyitott tetős hibrid szuperautó 963 lóerős.