Íme, az Opel új extrája: titkárnő, havi 2700 forintért

Opel Onstar
Opel OnStar
Vágólapra másolva!
Itthon egyedülálló szolgáltatást vezet be az Opel. Az OnStar név mögött egy komplex rendszer rejtőzik, ami többek között okostelefonunkról elvégezhető távdiagnosztikát és lopás elleni védemet takar, a call centerben pedig Micike várja a hívasunkat, ha netán eltévednénk vagy lerobbannánk.
Vágólapra másolva!

Amikor megérkeztem az Opel budaörsi központhoz, még semmi sem utalt rá, hogy ezúttal nem hagyományos sajtórendezvény vár rám. Aztán első lépésként rögtön a kezembe adtak egy iPhone-t, ezzel és a rajta lévő myOpel alkalmazással kellett megkeresni a telefonhoz tartozó tesztautót.

Ajaj, hol parkol a saját Opel? Telefonnal pillanatok alatt megtalálható, ami főleg akkor nagy segítség, ha más áll le vele Forrás: Opel

Ez máris az OnStar egyik szolgáltatása, az álló autó helyzete bármikor lekérdezhető, így óriásparkolóban is megtaláljuk. Ha mégse sikerülne, akkor fény- és hangjelzés segítségét is kérhetjük, ráadásul ehhez a kulcsot sem kell előkotorni, mert az autó a mobilról is nyitható és zárható, ezt a műveletet akár a világ másik pontjáról is megtehetjük.

Kihívja a mentőket, ha baj van

Némi autókázás után a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély kezdődött a tényleges bemutató. Az OnStar Amerikában már működő funkció, Európában több országban elérhető, mostantól pedig hazánkban is. De mi is igazán az OnStar? Egy magyar nyelven működő, online személyi asszisztens, amely számos kényelmi és biztonsági opcióval rendelkezik.

A rendszer lelke gyakorlatilag egy integrált GSM+GPS modul

(kívülről a nagyobb antenna árulkodik), amihez a hálózati infrastruktúrát egész Európában a Vodafone biztosítja. Gondoltak az esetleges térerőhiányos területekre is, ilyen esetben bármelyik másik hálózaton is működik.

Segélyhívót sok más új autóba is beépítenek (kötelező is lesz az EU-ban), de az átfogó szolgáltatás még ritka Forrás: Opel

Hamarosan Európa-szerte kötelezővé válik az új autóknál a segélyhívó rendszer, így itt is elsőnek ezt emelték ki a funkciók közül. Baleset esetén az autó azonnal automatikusan riasztást ad le az OnStar központ felé. Ebben közli a jármű pontos pozícióját, valamint a szenzorok által a baleset körülményeit (milyen sebességgel, milyen irányból történt ütközés, történt-e borulás, légzsákok nyíltak-e).

A mentőegységek azt is megtudhajták, hogy földgázüzemű a Zafira, nem borult, de nyílt a légzsák Forrás: Ruschel Zoltán

A befutott riasztásra reagálva

egy diszpécser megpróbál kapcsolatba lépni velünk.

Ha ez sikertelen, az adatok alapján értesítik a megfelelő szerveket (mentőket, tűzoltókat a 112-es számon) a mihamarabbi segítségnyújtás miatt. Ez persze működik fordítva is, műszaki vagy egyéb probléma (pl. rosszullét) esetén mi is felvehetjük a kapcsolatot a központtal, ha nemgnyomjuk az SOS gombo.. Nem kétséges, ez a megoldás sok ember életét megmentheti.

Segítség, lopják az autómat!

A biztonságon felül kényelmi része is van az OnStarnak, akkor is segít a rendszerint búgó hangú női diszpécser (persze azért férfi operátorok is vannak), ha utazás közben eltévednénk, vagy csak keresnénk egy benzinkutat, szállást a közelben. Annak, aki megrendelte az amúgy feláras navigációt, ezen felül komplett útvonaltervet is készítenek, melyet néhány másodperc alatt leküldenek az autóba, csak követni kell a kész útvonalat.

Ajaj, hová tűnt? A központ blokkolhatja a következő indítást Forrás: Opel

Minden autós rémálma, hogy ellopják a járművét, de az OnStar ekkor is segít. A központ azonnal riasztást küld SMS-ben és/vagy e-mailben, ha az autót illetéktelenül kinyitották vagy elindították. Ha nem jelezzük, hogy minden rendben, a rendőrség a nyomába eredhet a tolvajoknak a GPS által biztosított helyzetmeghatározással.

Amennyiben a tolvaj a lopás során leállítja a motort, többé már nem tudja beindítani,

mert a távolból blokkolni lehet (közlekedésbiztonsági és jogi okai vannak annak, hogy ez nem tehető meg menet közben).

A rendszerrel együtt természetesen elindult a magyar honlap is (a képre kattintva közvetlenül megnyithatja) Forrás: Opel

Külön kiemelték, hogy az OnStar kialakításánál az adatok mellett a privát szféra védelmét is maximálisan figyelembe vették. Az autó csak vészhelyzetben vagy kapcsolatfelvételnél közli a pillanatnyi pozícióját, a központban nem tudják nyomon követni, hogy merre járunk. Külön bekapcsolható egy „privát" üzemmód, ekkor kizárólag a vészhelyzeti/biztonsági funkciók maradnak aktívak, egyébként teljesen eltűnünk az ügyfélszolgálat szeme elől.

Budapestről lezárhatjuk a Prágában álló autót

Itthon még egy kis ideig nem lesz elérhető, de az OnStar része a fedélzeti WiFi hotspot is. A külön aktiválható funkció guruló irodát csinál az autóból, az utasok menet közben akár több eszközzel is használhatják a rendszert, akár itthon, akár másik EU tagországban tartózkodunk, utóbbi esetben ráadásul nem lesz külön roamingköltség.

Nem géppel, hanem valódi személyzettel léphetünk kapcsolatba. Érdekes, ahogy leküldik a kocsi navigációjára a kért útitervet Forrás: Opel

Az OnStar az autó műszaki állapotának megőrzésében is segít, lekérdezhetjük például a folyadékszinteket, ellenőrizhetjük a guminyomást és a motorolaj állapotát vagy távolról vezérelhetjük a központi zárat. Emellett

bekapcsolhatjuk a világítást és a dudát is,

például ha nem találjuk a kocsit a parkolóban - csak nehogy megkaparintsa a komisz kömlyök a telefont, és ezzel ijesztgesse a járókelőket.

Míg a legtöbb használt autóval be kell állni a kútra, addig a guminyomás-ellenőrző rendszer adatai a telefonról is lekérhetők Forrás: Opel

Ezeket a funkciókat elsősorban okostelefonos applikációban (Android és iPhone) tudjuk használni, viszont számítógépről, webes felületen is kezelhetjük az adatokat. Utóbbinál lehetőség van útvonaltervezésre is, amit szintén feltölthetünk az autó naivigációjára még indulás előtt, így nem kell foglalkozni a beprogramozással. B-megoldásként ott van persze a korábban már említett „tudakozós kisasszony" is, vagyis az OnStar operátora.

Ez mind nagyon szép, de mennyibe kerül?

Az OnStar szolgáltatás első körben az Astra, Zafira és Insignia modelleknél elérhető, bizonyos felszereltségi szinttől szériafelszerelésként, egyébként pedig 150 ezer forintos feláras extraként. A használatbavételtől számított egy évig teljesen díjmentes a használata, utána többféle előfizetéses csomag közül válaszhatunk,

az éves csomag 32 500 forintba kerül.

A tükrözés után az OnStrar rendszerrel az okostelefon végleg beköltözött az autóba. Már csak a több eszközt kiszolgáló wifit kell kivárni, ami a külső antenna miatt sokkal jobb lesz, mint hogyha saját készülékünkön menne a mobilnet Forrás: Ruschel Zoltán

Fontos, hogy ezeket a csomagokat nem kötelező megvásárolni, tehát bármikor felfüggeszthetjük, illetve szüneteltethetjük a rendszert (a baleseti vészfunkció ekkor is aktív marad). Az itthon később megjelenő WiFi opció nem lesz része a szolgáltatáscsomagnak, ezt további külön díj ellenében kérhetjük majd.

Mellesleg itthon is bemutatkozott az új Zafira

Noha a bemutatón gyakorlatilag nem is esett szó a meghívás egyik apropójáról, az immár nálunk is elérhető Zafiráról, ezt azzal ellensúlyozták, hogy ilyen autókkal utaztunk az egész nap. Jómagam egy tűzpiros, kétliteres turbós benzines kivitelt kaptam, amely a 200 lóerejével nem jött zavarba akkor sem, amikor három termetesebb utasommal és bekapcsolt klímával szeltük a dimbes-dombos utakat. Még autópályán is igen csendes, motor- és szélzaj szinte egyáltalán nincs, csak a gumik surrogása dominál.

Nagy élmény a panoráma szélvédő, amit a hátsó üvegtetővel egészítettek ki, így szinte kabrióban érezhetjük magunkat. Helyszűke hátul sincs (a tesztautó ötszemélyes kivitelű volt), az új műszerfal gusztusos, kényelmesek az AGR első ülések, ráadásul van LED mátrix fényszóró és számos vezetéstámogató rendszer is. Szinte hibátlan az összeszerelés, de a háromszintes könyöklő fedele azonnal nyikorgásba kezdett, amikor rajta pihent a karunk.

Az egész napos program során a kölcsönkapott iPhone-okról futott a navigáció, demonstrálva a CarPlay funkciót, ez viszont pont a mi autónkban rakoncátlankodott, így végül a saját telefonom segítségével az Android Auto megoldást használtuk. Már csak a J Astrától örököl nagy tömegén kellene lefaragni, ez viszont a következő, teljesen új platformra épülő Zafira-generációnál fog megvalósulni.