Meglepő dolgok derültek ki a budapesti autókról

torlódás, forgalmi dugó, Több kilométeres kocsisor torlódik a Hungária körúton. 2007
Vágólapra másolva!
Összesen 597 337 autóból állt a budapesti autópark tavaly, ami 2,3 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a főváros tavalyi statisztikai adatait összesítő kiadványából.
Vágólapra másolva!

Az autók számának növekedésével párhuzamosan nőtt az átlagéletkor is: 2014-ben 11,9 év volt, míg 2015-ben már 12,2 évnél járt – írta a Napi.hu.

Budapesten döntő fölényben vannak a benzinmotorok:

a több mint 597 ezer autóból álló flottának a 71 százaléka benzines,

ami 427 ezer autót jelent. A dízelek aránya 27 százalékos, ezekből több mint 161 ezer volt tavaly. A dízelek jóval fiatalabbak, átlagéletkoruk 9,3 év, míg a benzineseké 13,3 évre rúgott. A hibridekből mindössze 3,6 ezer darab volt tavaly.

Forrás: MTI/Beliczay László

A KSH-adatokból kiderül a márkák budapesti sorrendje is.

Az Opel vezeti a listát (76 141 darab),

a második a Suzuki (64 389), a harmadik pedig a Ford (53 113), majd a VW (47 997) és a Skoda (37 554) következik. Ez az öt márka adja a teljes budapesti flotta közel felét, egész pontosan 47 százalékát.

Az első tízet a Toyota (36 111), a Renault (31 621), a Peugeot (23 406), a Mercedes (19 721) és a Fiat (18 686) teszi teljessé. A BMW a 11. (18 293), az Audi a 15. (13 766).

A márkarangsor mellett érdemes a kor szerinti listát is megnézni, amelyben egészen más a márkák sorrendje.

A budapesti Kiák (átlagéletkor: 6,1 év) és Daciák (6,9) a legfiatalabbak,

de tíz éven belüli átlagéletkorral rendelkeznek a Hyundai, Chevrolet és Skoda modellek is (8,3, 9,0 és 9,7 év). A további sorrend Nissan (10,7), Toyota (10,7), Ford (10,8), Audi (10,9) és Volvo (10,9). A BMW a 13. (11,4), a Mercedes a 21. (13,5).