Ha ezt elfelejti megvenni, többezres büntetést kaphat

autópályadíj
Tájékoztató tábla az útdíjköteles M30-as autópályán.
Vágólapra másolva!
Érdemes időben megvenni a megyei és országos éves autópálya-matricákat, mert az év eleji rohanásban könnyű megfeledkezni róluk, a bírság pedig több ezer forintra rúghat. Elővételben nagyon jól mentek a matricák.
Vágólapra másolva!

Január 31-én lejárnak a tavalyi évre érvényes éves megyei és országos autópálya-matricák. A Simple alkalmazás fejlesztőinek adataiból az látszik, hogy sokan csak az utolsó pillanatban vásárolják meg autópálya-matricájukat, amivel a bírság lehetőségét kockáztatják. Fizetős útszakaszra csak érvényes jogosultsággal lehet felhajtani, utólagos vásárlásra nincs mód.

Az NFM közleménye szerint egyébként minden előzetes várakozást meghaladó sikert hozott a tavaly bevezetett új kényelmi szolgáltatás: 2016. december 8-tól az év végéig több mint 76 ezer darab 2017. évi országos és megyei autópálya-matricát vásároltak meg elővételben az autósok.

Forrás: MTI/Vajda János

Az éves matricákat tavaly decemberben először lehetett már az érvényességi idő kezdete előtt megváltani. A kereslet az utolsó egy-másfél hétben pörgött fel igazán, az elővásárlási lehetőség első két hetének mintegy 20 ezer darabjához képest az ünnepi időszakban közel háromszor több sztrádabérlet kelt el. Az elektronikus (mobiltelefonos vagy online) csatornák aránya kétszeresen haladta meg a rendes üzletmenetben megszokottat.

A közlemény szerint a minisztérium a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és Nemzeti Mobilfizetési Zrt. bevonásával a jövőben is vizsgálja a szolgáltatások igénybe vételét megkönnyítő további informatikai fejlesztések lehetőségeit.