Ki nem találná, melyik lett a világ kedvenc autógyártója tavaly

Toyota Camry
Vágólapra másolva!
A Volkswagen AG adta el a legtöbb járművet tavaly, megelőzve a japán Toyotát, amely négy egymást követő évben állt a globális eladási lista élén.
Vágólapra másolva!

A 2015-ben dízelbotrányba keveredett Volkswagen közleménye szerint tavaly több mint 10,3 millió járművet értékesített, ami 3,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Konkrét összehasonlító adat még nem áll rendelkezésre, a Volkswagen a Toyotának azt a decemberi előrejelzését vette alapul, amely szerint 2017-ben az értékesítése 10,2 millió darab lesz, ami egy százalékkal haladja meg a 2016. évit.