Kettő az egyben, zöld rendszámmal - Toyota Prius Plug-in teszt

Toyota Prius
Vágólapra másolva!
Hangtalan, szépen húz, és egy gramm szén-dioxid sem jön ki a kipufogóján: pont úgy viselkedik a csúcs-Prius, mint egy modern villanyautó, csak jóval hamarabb lemerül az akkuja. Nagy különbség viszont, hogy ilyenkor sem kell töltőre vagy vontatókötélre akasztani, hanem beindul a benzinmotor, és továbbmegy, akár a világ végéig. Kipróbáltuk a Toyota hibridek új királyát, ami az ökoautók ádáz ellenségeit is megtéríthetné, ha nem ennyibe kerülne.
Vágólapra másolva!

Használt autót keresek, zömében városi használatra. Legyen megbízható, kényelmes, és lehetőleg takarékos – mit ajánlanál? Sokan fordulnak így hozzánk tanácsért, és a válaszok közt rendre ott van a Toyota Prius. Még az egymillió forint alatt kínált ősmodellben is van fantázia, de inkább a második, és főleg a harmadik generáció az igazi, nem véletlenül esküsznek rá a taxisok is.

Tízmillió hibrid eladásán van túl a Toyota, kínál hidrogénüzemű csodabogarat is (Mirai), de csak most indítja el a villanyautó-offenzíváját. A Prius Plug-in jókor, jó válasz az igényekre és lehetőségekre Forrás: Toyota

Persze senki sem állítja, hogy mindenkinek ez a tökéletes megoldás – sok holmihoz például kicsi a csomagtartója (igaz, márkán belül ott a fiatalabb Prius Plus vagy az Auris kombi hibrid változata). A sportos vezetőket őrületbe kergeti nyúlósságával, erős gyorsításnál bőgő benzinmotorjával;

hosszú vidéki utakon, sztrádán ráadásul oda a fogyasztáselőny.

Ezek miatt soha nem is volt az én világom, de most elkészült a Prius, amivel kompromisszumok árán ugyan, de együtt tudnék élni.

Új a teljes far, a jellegzetes hátsó szárnyra is felfutnak a lámpák. Háromféle menetdinamikai program (sport, normál, eco) közül lehet választani, de az áramot félre lehet tenni kifejezetten városi szakaszra – addig a benzinmotor az akkut tölti Forrás: Toyota

Lemerült az akku? Megy tovább benzinnel

A Plug-in legnagyobb előnye, hogy kettő az egyben ajánlat: a hétköznapi lótás-futásban kifinomult villanyautó, akkor viszont, amikor nincs időnk tölteni, vagy csak egyszerűen elmennénk vele Bécsbe, egy teljesen hagyományos hibrid. Kevesebbet megy ugyan egy feltöltéssel, mint egy Nissan Leaf vagy Volkswagen e-Up, viszont 200-250 kilométer után nem is marad ott az út szélén lemerülve, ha hiba csúszna a logisztikába. Az e-autók csak erős kompromisszumok árán használhatók lakott terület vége táblán túl, ott még az óriásakkus Teslák tulajainak is örök útitársa a hatótávstressz.

Fő a szimmentria: az egyik hátsó sárvédőn a benzintank nyílását, a másikon az elektromos töltőcsatlakozót rejti a "tanksapka" Forrás: Toyota

Persze a konnektorról tölthető hibridek műfaját nem a Toyota találta fel, és az előző Priusnál is csak félszívvel ugrott fejest a műfajba, most viszont komolyan vette a leckét:

20 helyett 50 kilométerre nőtt a tisztán villannyal megtehető táv

(valós mérések, nem kamuszabványok szerint), és egy-egy gyorsításnál, emelkedőnél már nem könyörög a benzinmotor beindításáért a vezérlőelektronika.

A rendszerteljesítmény 122 lóerő, és ha jár a benzinmotor is, 161 km/h a végsebesség, és 11,1 másodperc alatt futja meg a százas sprintet Forrás: Toyota

Ennek a titka, hogy ökoüzemmódban nem egyedül küzd egyetlen villanymotor, hanem a generátor is besegít a hajtásba, így 72-ről máris 92 lóerősre nő a teljesítmény néma suhanáskor. Így autópályán is lehet vonulni egy darabig anélkül, hogy egyetlen csepp benzin elégne (135 km/h az e-végsebesség), lassításnál pedig természetesen visszatermeli az energiát az akkumulátorba. Apropó, akku: a hagyományos nikkel-metál-hidrid helyett természetesen ezúttal is lítiumion-csomag kerül a kocsi farába, méghozzá 8,8 kWh kapacitással.

Szokatlan az áramvonalas Prius sziluettje, az biztos. Nagyon jó a rugózási és zajkomfort, pihentető vezetni. Az asszisztensek sorát adaptív tempomat egészíti ki Forrás: Toyota

Nagyobb kasztni és LED-lámpák

Itt azonban meg kell állnunk, megemlékezni egy-két mellékhatásról. A hagyományos Priushoz képest, már amennyiben a hajmeresztő formájú hibrid alapmodellt annak lehet nevezni, sokkal több helyre volt szüksége az akkunak, ezért

10,5 centivel meg kellett növelni a hosszt,

és még így is sokkal laposabb lett a csomagtartó, érezhetően kisebb térfogat mellett. Nőtt a Plug-in tömege is másfél mázsával, de lett volna több is a ballaszt, ha nem készítik karbonból az ötödik ajtót, dobják ki a motoros ülésállítást és vetnek még be néhány diétás trükköt.

Hiába nőtt a hossz, az akku miatt zsugorodott a csomagtér, 360 (bővítve 1204) literesre Forrás: Toyota

Az sem elhanyagolandó azonban, ami a mérleg másik serpenyőjében van: a legzűrösebb pontokon, vagyis elöl és hátul teljesen átdolgozták a karosszériát, így már nincs olyan érzésünk, mintha egy marslakót sétáltatnánk a parkban. Úgy maradt különleges autó a Plug-in, hogy végre vállalható,

a gonosz tekintet a márka első mátrix-LED fényszóróit takarja,

kedvenc részletem pedig a szintén vadiúj, kétpúpú hátsó szélvédő, ami már a Peugeot RCZ-n is mérhetetlenül szexi volt. Itt-ott a Prius belsejét is átdolgozták, a legfeltűnőbb változás a nyolccolosra nőtt központi érintőképernyő.

A narancssárga, nagy feszültségű kábel a hibrid rendszer részeit köti össze: töltőcsatlakozó, lítiumion-akku, hűtött töltőegység (hátsó ülés alatt), illetve elöl a benzin- és a két villanymotor, amiből az egyik az intelligens generátor Forrás: Toyota

Persze jutott még két darab 4,2 colos színes kijelző a műszerfal felső részére is, ezek helyettesítik a klasszikus műszeregységet, és természetesen az aktuális energiaáramlás folyamatábráját is be lehet hívni a menüből. Mivel lassan az összes gyártó digitalizálja az autók belsejét, a Prius-belső messze nem olyan számít olyan űrhajósnak, mint a korábbi generációknál, de így is extravagáns, ami pedig a minőségérzetet illeti, komoly előrelépés történt, és kisebbre apadt, kétszínű lett a plasztiktenger.

Fekete-fehér színösszeállítás (választható), érdekes légbeömlők, zongoralakk, krómok: sokkal szebb és igényesebb lett a beltér, mint régen volt. Indukciós felületen is lehet telefont tölteni Forrás: Toyota

Sokkal kellemesebb, mint a sima hibrid

Az aktuális hibridszéria fő ígéretét, a korábban tabunak számító vezetési élmény megjelenését annak idején hittük is, meg nem is, de aztán kiderült, van benne valami: sokkal kezesebb, magabiztosabban fordul a korábbi szériáknál, és

a kormányzása is közvetlenebb

(bár kicsit még mindig szintetikus), és mélyebben ül benne a vezető. Csak hát ugye a gumiszalag-effektus: nem jó érzés dinamikusan hajtani, vagy akár csak előzni vele – bár való igaz, a benzinmotor bőgését hatékonyabban szigetelték.

Szemből is sokkal szebb a Plug-in (kék), mint a hagyományos Prius, a hátuljuk ég és föld. Aki olcsóbban szeretne hibridhez jutni, egy sor Toyotát is választhat hibridként (Yaris, Auris, RAV4), konnektoros kivitel viszont még Lexusból sincs, csak ebből Forrás: Kismartoni András

Erre most itt plug-in kivitel, és hirtelen összeáll a kép: villanyautóként ugyanis káprázatos a Prius, hirtelen értelmet nyer a stabilabb futómű és a precízebb kormányzás, hiszen megérkezett hozzá a rég várt nyomaték és lendület. Igen, árammal sokkal agilisabb, mint amikor a 98 lovas, Atkinson-ciklusú benzines viszi, közvetlenebb reakciók érkeznek a jobb szélső pedál lenyomására, és a finom rugózás teremtette komfort is ilyenkor teljesedik ki, hiszen néma csendben suhanunk vele.

Minden rezdülésről tudósít a színes folyamatábra, sokat villanyal és keveset benzinnel autózva az 1,6 literes fogyasztás is tartható egy-egy rövid etapra Forrás: Toyota

De vajon meddig tart ki ez a lendület, miután az otthoni konnektorról három, vagy egy nyilvános oszlopon (CHAdeMO opciós sajnos nincsen) két óra alatt teljesen feltöltöttük az akkumulátort? Nos, a menetpróba első napján

46 kilométert autózgattunk komótosan, mielőtt először beindult volna a benzinmotor,

és a második kísérletnél, sietősebb tempóra váltva is elég volt a delej 33 kilométerre. Ez bizony azt jelenti, hogy agglomerációból is simán lehetne vele kipufogógázok nélkül ingázni.

Kényelmesek az ülések, de családi vagy taxis használatra nem a legelőnyösebb a fehér kárpit. Elöl jó a térérzet, de hátul a magasabbak feje búbjához közel van a tető Forrás: Toyota

Egyliteres fogyasztás, mint a mesében

Nem különösen nagy titok, de még a sima belső égésű motoros autókénál is nagyobb kamu a plug-in hibridek fogyasztásmérési szabványa, így lehet például a Porsche 918 Spydernek is háromliteres gyári átlagot megadni. Ezért aztán a konnektoros Prius 1,0 l/100 km (plusz 7,2 kW) hivatalos fogyasztását is érdemes erős fenntartásokkal kezelni, bár persze bizonyos körülmények közt elérni sem lehetetlen. Nekünk a 150-200 kilométeres etapokon 2,7 és 3,3 liter közti átlagok jöttek ki – mind remek érték.

Nagyobb érintőképernyő és eleve gazdagabb felszereltség jár a konnektoros Priushoz. Maradt az apró előválasztó kar, a P gomb a parkolófokozaté – a rögzítőfék amerikai módi szerint továbbra is pedálos Forrás: Toyota

Lenyűgöző a sok mérnöki lelemény, amivel második nekifutásra egy nagyon takarékos és kifinomult konnektoros hibridet faragtak a Priusból, és az elődök tapasztalatai, illetve a rivális plug-inektől eltérően ebből szándékosan kihagyott hibalehetőségek (például direktbefecskendezős turbómotor, dupla kuplungos váltó) miatt

nincs különösebb okunk kételkedni a tartósságában sem.

Ez azért fontos, mert a legtöbb embernek majd csak többéves használt autóként lesz reális alternatíva.

Nem lesz olcsó, de ne feledjük, a szintén plug-in Volkwswagen Golf GTE is 12,3 millió forintba kerül. Igen, ebből kijön egy államilag támogatott Nissan Leaf és városon kívülre egy olcsóbb kompakt (például új Tipo kombi) is, de épp ez lehet az ökoszemlélet lényege: nem kell feleslegesen kettőt legyártani és fenntartani Forrás: Toyota

Bár magyar árai még nincsenek, a 9,7 milliós sima Priushoz képest körülbelül 2-2,5 milliós felárért lesz elérhető a konnektorról tölthető változat. Németországban 3000 eurós állami támogatás csökkenti a differenciát, de ilyesmi nálunk csak a villanyautókra létezik, plug-in hibridekre nem. Jó hír viszont, hogy növelt elektromos hatótávjával és 23 g/km-es CO2-kibocsátásával akkor is kaphat ingyenes parkolásra és más kedvezményekre jogosító zöld rendszámot, ha majd szigorítják a kiadás feltételeit.

Két trükk: napelem és hőszivattyú

Számtalan műszaki csemegét vonultat fel az új Prius Plug-in, közülük az egyik legérdekesebb a feláras napelemes tető, amely menet közben a fedélzeti elektronika 12 voltos, álló helyzetben pedig egy pufferen keresztül a hibrid rendszer akkumulátorát tölti. A gyár ígéretei szerint ez évi 1000 kilométerrel is növelheti az elektromos hatótávot, persze akkor, ha nem garázsban állunk.


Ugyancsak újdonság a hidegben is lényegében változatlan hatótávot garantáló akkufűtés és a hőszivattyús klímaberendezés. Ez a drága megoldás télen az utastér fűtésére is felhasználható, mégpedig a villanyautókban megszokott kiegészítő fűtésnél lényegesen hatékonyabban, és a benzinmotor beindítása nélkül. Távirányítással, és a saját lítiumion-akkuról is működtethető, de jobban megéri akkor bekapcsolni, amikor töltőn van az autó, mert úgy nem csökken a hatótáv.