Bivalyerős Yarist és trükkös villanyautót villantott a Toyota

Toyota Yaris
Vágólapra másolva!
A Genfi Autószalonon debütált a Toyota Yaris modernizált változata átrajzolt külsővel, új motorral és egy eddig nem létező sportváltozattal. Emellett bemutattak egy apró városi tanulmányt is, amely úgy dől be a kanyarokban, mintha motorkerékpár lenne.
Vágólapra másolva!
Sokkal harciasabb lett a Yaris megjelenése, és a képen nem is a sportváltozat látható Fotó: Gulyás Péter (Origo)

A 2011-ben bemutatott, harmadik generációs Yaris 90 millió euróba került ráncfelvarrása átfogóbb volt, mint egy szokványos modellfrissítés,

több mint 900 új alkatrészt kapott

a Franciaországban készülő kisautó. Alaposan átformálta a külsőt az új orr-rész és az új hátsó lámpa, a beltérben kisebb horderejű változtatások történtek.

A fekete tető már a facelift előtt is választható volt, egyre több ilyen Yarist látni Budapest utcáin is Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Minden új Yarishoz alapfelszerelés a Toyota Safety Sense csomag, ami autonóm vészfékrendszerrel kiegészült, ütközésre figyelmeztető rendszert, automatikus távfényasszisztenst, sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, valamint táblafelismerőt tartalmaz.

Downsize-ing helyett rightsize-ing

Az egyliteres háromhengeres és a hibrid maradt a kínálatban, utóbbi Európában a Yaris-értékesítések 40 százalékát adja. Viszont a 100 lóerős 1,33 literes benzinmotort nyugdíjazták, egy

111 lóerős, 1,5 literes szívómotor

váltotta le, amely a nagyobb mérete ellenére 12 százalékkal kevesebbet (4,6 litert) fogyaszt.

A Toyota genfi standján a frissített Yaris volt a középpontban, de a szokatlan formájú CH-R is sokakat érdekelt Fotó: Gulyás Péter (Origo)

38,5 százalékos termikus hatásfokával

ez a világ egyik leghatékonyabb benzinmotorja.

Ezt olyan megoldások alkalmazásával érték el, mint a nagy (13,5:1) sűrítési viszony, a vízhűtésű kipufogógáz-visszavezetés és a változó szelepvezérlés, ami lehetővé tette az átállást a normálról a takarékos Atkinson-ciklusra.

Brutális sportváltozat idézi meg a WRC raliautót

Az 1,5-ös motor mellett

a másik újdonság az 1,8 literes, 210 lóerős kompresszoros motor,

ami a 2018 elejétől megvásárolható GRMN (Gazoo Racing Meister of Nürburgring) sportváltozatot hajtja. Még nem árulták el a menetteljesítményeket, de alighanem 6-7 másodperces gyorsulásra és 220-230 km/h-s végsebességre lehet számítani. Állítólag a százas sprintben és a 80-120 km/h-ra történő gyorsulásban sem lesz fürgébb kisautó nála.

A vadonatúj Toyota Yaris WRC már a második futamán győzni tudott Latvalával Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Azért készítették el a legdurvább Yarist, mert 2017-ben a Toyota visszatért a rali-világbajnokságra, és

kellett egy polgári testvérmodell a WRC versenyautó számára.

A Yaris GRMN és a Genfben szintén kiállított 380 lóerős WRC közötti rokonságot a piros-fekete betétekkel díszített hófehér fényezéssel is hangsúlyozták, persze összekeverni nehéz lenne őket, mert a versenyautót hatalmas szárnyak szorítják a talajhoz, és a sárvédői is rendesen ki vannak szélesítve.

2018 elején kerül forgalomba a 210 lóerős Yaris Fotó: Gulyás Péter (Origo)

A kizárólag háromajtós karosszériával létező Yaris GRMN 17 colos BBS felniken gördül, a sportos hatást tovább erősítik a mélyebbre húzott első és hátsó lökhárítók, a hátsó szárny és diffúzor, valamint a középen kivezetett kipufogó.

A hátsó szárny ellenére sem sokan fogják tudni, hogy az egyik legerősebb kisautót látják Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Belül komoly oldaltámaszt adó sportülések várják a sofőrt és utasát, a pedálok alumíniumból vannak,

a kis átmérőjű kormányt egyenesen a GT86-ból vették át,

az egyenes irányt a középre bevarrt csík jelzi.

A futóművet is a motor erejéhez igazították

A Yaris GRMN motorját és utasterét Európában, míg a futóművét és a fékrendszerét Japánban tervezték, a tesztelés részben a Nürburgringen zajlott. A rugók rövidebbek, az első stabilizátorok vastagabbak lettek, a Sachs pedig külön a GRMN-hez tervezte a lengéscsillapítókat.

Brutális oldaltartású sportülések, GT86-kormány a GRMN-ben Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Az első toronymerevítő is árulkodik arról, hogy ez egy kőkemény hot hatch lesz, szerencsére

az önzáró differenciálművet sem hagyták ki

belőle, ami a kiskategóriában ritkaságnak számít a hasonló sportmodellek között, csak az Opel Corsa OPC és a Peugeot 208 GTi kínál ilyet.

Önvezető villanyautó, ami úgy dől kanyarban, mint egy motor

Toyota i-TRIL Fotó: Gulyás Péter (Origo)

A Toyota a frissített Yaris mellett egy futurisztikus tanulmányt is bemutatott Genfben, amely azt mutatja meg, hogy a japán gyártó 2030 környékén milyen városi autókat szeretne látni az utakon.

Fotó: Gulyás Péter (Origo)

A 600 kg tömegű i-TRIL 2,83 méter hosszú és 1,46 méter széles, ezért

szinte bárhol le tud parkolni,

a fordulókörének átmérője mindössze 4 méter. Nyomtávja elöl 1,2, hátul 0,6 méter, a hátsó tengelyt és a kabint csuklós kapcsolat köti össze.

A négy éve bemutatott i-Road továbbfejlesztéséből született meg az i-TRIL, ugyanúgy dőlnek kanyarban Forrás: Toyota

A csukló lehetővé teszi, hogy

a felépítmény és az első kerekek 10 fokos szögben bedőljenek a kanyarban,

miközben a meghajtott hátsó kerekek végig függőlegesen állnak. Az első kerekek és sárvédők elkülönülnek a karosszériától, így kanyarban szabadon mozoghatnak.

Nincs mechanikus kapcsolat a vezető és a gép között

A vezető két válla mögütt ülnek az utasok, így mindenki jó kilátást élvezhet Forrás: Toyota

A kormányzás, a gyorsítás és a fékezés is elektronikus úton,

drive-by-wire

technológiával történik, vagyis nincsenek pedálok és hagyományos kormánykerék sem, a műszerfalat egy head-up display helyettesíti.

Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Az i-TRIL a bal és a jobb kézhez tartozó vezérlőgombokkal irányítható, mint egy számítógépes játék, de önvezető üzemmód is választható. Ha a számítógép vezet, akkor a kanyar előtt felvillan a bal vagy a jobb oldali vezérlőpanel világítása, hogy az utasok előre tudják, melyik irányba fog dőlni a kabin.