Razziát indít a rendőrség

Vágólapra másolva!
Közösen tart ellenőrzéseket több megye vasúti átjáróiban a MÁV és a rendőrség március végéig.
Vágólapra másolva!

Júniusban országszerte több tucat vasúti-közúti kereszteződésben ellenőriznek közösen a "Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban" című, 2009 óta évente megtartott kampány részeként.

Az év első két hónapjában több mint duplájára,

6-ról 13-ra nőtt a vasúti-közúti átjárókban történt balesetek száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest, főként a személygépkocsi- és tehergépjármű-vezetők mulasztása, figyelmetlensége miatt.

Az ütközések következtében két személy életét vesztette,

ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek, nyolc balesetnél nem sérült meg senki.

A több megyére kiterjedő márciusi kampány elsődleges célja, hogy

felhívják a figyelmet a körültekintő, figyelmes és udvarias közlekedés fontosságára.

Szórólapokon hívják fel a figyelmet a KRESZ szabályainak betartására, a kijelölt vasúti átjáróban a vasútbiztonsági szakértők megvizsgálják az átjárók, a fénysorompók, sorompó csapórudak és a kihelyezett táblák állapotát, a vasúti pálya megfelelő beláthatóságát.