Versenypályán száguldottak a magyar motoros rendőrök - videó

Vágólapra másolva!
Nekik is indul a szezon, ezért a Hungaroringen gyakorolták egy kicsit a vezetést.
Vágólapra másolva!
Forrás: Police.hu

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei is megkezdték a felkészülést a szezonra. A műszaki szakemberek alaposan átvizsgáltak 33 rendőrmotort március 21-én, kedden. Ellenőrizték többek között a lengéscsillapítót, a fék- és biztonsági berendezéseket, a gumik profilmélységét és a világítást is.

Forrás: Police.hu

Ezt követően a rendőrök elméleti- és gyakorlati képzésen vettek részt Mogyoródon, a Hungaroringen, ahol tempós vezetésre is lehetőség nyílt biztonságos körülmények között.

A napos, tavaszias idő beköszöntével egyre többen előveszik - a hosszú téli pihenőt követően - a motorokat. A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy ez számos veszélyt rejt magában, hiszen a motorosoknak vissza kell szokniuk a két kerékre, az autósoknak pedig fel kell készülniük a motorkerékpárok újbóli megjelenésére az utakon.