Rekordot döntött, de továbbra is bajban van a Tesla

Vágólapra másolva!
Az első negyedévben rekordszámú, 25 ezer autót adott át megrendelőinek a Tesla, 69 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

A Teslánál 13 450 Model S és 11 550 Model X készült. Az első negyedévben legyártott autók teljes száma 25 418 volt, a Tesla így jó úton halad a 47-50 ezres első féléves tervének megvalósítása felé.

Júliustól, a Model 3 sorozatgyártásának a megkezdését követően

a Tesla már hetente ötezer autót tervez gyártani. A 2018-as célkitűzés pedig már évi félmillió autó.

A Tesla a tavalyi harmadik negyedévben könyvelt el három éve első alkalommal nyereséget, amit 121 millió dolláros veszteség követett a negyedik negyedévben.

Elemzők szerint az idei első negyedévet is veszteséggel zárja majd a Tesla.