Top 10: a Sanghaji Autószalon legizgalmasabb kínai autói

2017.04.21. 16:08

Nevetséges VW- és BMW-kópiák? Továbbra is léteznek persze a kínai belpiacra, a Sanghaji Autószalonon bemutatott újdonságok viszont ékesen bizonyítják, hogy lassan már tényleg exportképes színvonalat is tud az ottani autóipar. A nálunk nagyrészt ismeretlen gyártók saját tervezésű, egyedi modellek gyártására rendezkednek be, amelyeket persze sok esetben Európából átcsábított, jó nevű dizájnerekkel terveztetnek meg. Összegyűjtöttük a tíz legígéretesebbet.

A Chery Tiggo Sport Coupé tanulmány

Forrás: Imaginechina/Zhou junxiang - Imaginechina/Zhou Junxiang

A kínai autóipar legfontosabb 2017-es eseménye a Sanghaji Autószalon, még akkor is, ha az itt kiállító márkák legalább feléről egy átlagos európai jó eséllyel nem is hallott. Nem csoda, az öreg kontinensen alig lehet kínai autót hivatalos forrásból vásárolni, de ez pár éven belül hamarosan megváltozhat.

Több száz vadonatúj típus van a Sanghajban kiállított 1400 között

Forrás: Imaginechina/Zhou junxiang - Imaginechina/Zhou Junxiang

Elsőként a Volvo – amely, mint tudjuk, a kínai Geely tulajdonában van – által kifejlesztett okosautó, az Kínában örök garanciával és ingyenes internettel forgalomba kerülő Lynk&Co 01 jelenhet meg két éven belül, de az évtized végéig más márkák is követhetik őket.

Igaz, a kinti gyártók nincsenek rászorulva a rendkívül igényes vevőkkel, kemény konkurenciával és nehezen teljesíthető műszaki előírásokkal terhelt 15 milliós európai piacra, mivel Kína belső piacán tavaly ennél jóval több, 25 millió új autó talált gazdára.

Az ipari kémkedés vicces formája ma is jellemző az autószalonokon: kínai fotós a Range Rover Velar alját fürkészi

Forrás: AFP/Johannes Eisele

Nem fér hozzá kétség, hogy a kínai autóipar egy évtized alatt hatalmas utat tett meg a nevetséges formájú, gyengén összeszerelt tákolmányoktól a cikkünkben is szereplő, elképesztően divatos, elektromos szabadidő-autókig. Egyre közelebb vannak az európaiakhoz nemcsak technológiai, minőségi, de dizájn szempontjából is, fejlett akkumulátortechnológiájuk révén pedig a villanyautós fejlesztésekkel már előttük járnak.

Azért akad még néhány koppintás Sanghajban: a Lexus LF-A béna másolatának tűnő Icona Vulcano Titanium például. Fényezetlen karosszériája tényleg titániumból van, 10 ezer munkaóra alatt, kézzel kalapálták ilyenre

Forrás: Imaginechina/Zhong fubao - Imaginechina/Zhong Fubao

A legtöbb sanghaji újdonság vagy tisztán elektromos vagy konnektoros hibrid hajtást kapott, persze a kínai nagyvárosok katasztrofális szmoghelyzetét és az ország bőséges lítiumkészleteit ismerve a fejlesztések ezen iránya teljességgel érthető. Kína a világ legnagyobb elektromosautó-piaca is, tavaly 400 ezer villanyautót adtak el az országban, ami 65 százalékkal több a 2015-ös darabszámnál.

 

Lássuk a tíz legjobban sikerült újdonságot az idei autószalonról, amelyek javarészt tanulmányok ugyan, de a kinti gyakorlatot ismerve a nálunk megszokottnál hamarabb szériagyártásba kerülhetnek:

1. Qoros K-EV: üvegajtós szuperszedán

A szériaközeli változata már novemberben bemutatkozik, és a gyártásra is csak 2019-ig kell várni

Forrás: Qoros

A pár éve már Európában is megjelent, a többi kínainál sokkal modernebb és jobb minőségű, de nálunk egyelőre sikertelen Qoros márka egy látványos limuzintanulmánnyal érkezett Sanghajba, amelyet a szupersportautókat gyártó svéd Koenigsegg segítségével fejlesztettek ki. Minden kerékre jut egy villanymotor, a kombinált teljesítmény eléri a 870 lóerőt, a százas sprint 2,6 másodperc alatt megvan, a végsebesség 260 km/h. A 107 kilowattórás akkumulátor egy töltéssel 482 kilométeres hatótávot biztosít.

Minden ajtótípusból van rajta egy

Forrás: Qoros

A Koenigsegg főként a szénszálas utascella és az aerodinamikáért felelős alkatrészek kifejlesztésében segédkezett, a különleges formaterv a Qoros munkája. A K EV orr-részét a két függőleges fényszóró és az átlátszó "motorháztető" uralja, de a kocsi legkülönlegesebb részei az aszimmetrikus, üvegből készített ajtók, amelyből háromféle is van.

Belül kissé elfogyott a dizájnerek fantáziája

Forrás: Qoros

A vezető egy nagy, elektromosan mozgatható sirályszárnyas ajtón keresztül szállhat be, a jobb első utas ajtaja hagyományosan vagy sínen, a jobb hátsóé csak sínen csúsztatva nyitható. Belül nem burkolták be a szénszálas vázat, a műszerfal három hatalmas képernyőből áll.

2. Geely MPV: egy elegáns egyterű

Kifejezetten szép a buszlimuzin orra a keskeny, LED-es lámpákkal, oldalt pedig a kidomborított sárvédők és a rejtett kilincsek teszik vonzóvá az MPV-t

Forrás: Geely

Az egyik legnagyobb kínai gyártó egy meglepően vonzó, európaias megjelenésű egyterűt mutatott be, de a műszaki adatokkal adós maradt. Egyelőre csak tanulmány a hétszemélyes MPV, a tükröket helyettesítő kamerák is erre utalnak. Nagyot dob a megjelenésen, hogy a B, C és D oszlopokat mind feketére fújták, mert így úgy tűnik, mintha az üvegből készített tető lebegne a karosszéria felett.

Mintha lebegne a tető felette

Forrás: Imaginechina/Saxylosang - Imaginechina/Saxylosang

Hogy a beszállást megkönnyítsék, elhagyták a B oszlopokat, az ajtók egymással szemben nyílnak. Év végén állítólag a szériaváltozat is megérkezik 1,3-as és 1,8-as benzines turbómotorokkal, és lesz egy konnektoros hibrid verzió is.

3. SAIC Roewe Vision-E: világító kerekeken gördül

Szinte minden tanulmányautónak így nyílnak az ajtajai

Forrás: SAIC

A Skoda mellett az egykor az angol Rover gyártósorait és licencét megvásárló SAIC is bemutatott Sanghajban egy Vision-E nevű elektromos szabadidő-autó tanulmányt, ezúttal a 2006-ban, a Rover pótlására alapított Roewe márka égisze alatt. A Vision-E formájába nem lehet belekötni, jók az arányai, és a részleteket is szépen kidolgozták, beleértve az utasteret is, amelynek padlóját fával burkolták.

Modern sport-SUV hatalmas kerekekkel, minden második küllőben LED-ek vannak

Forrás: SAIC

Hullámos az övvonal, a hatalmas, krómozott hűtőrács és a felniküllők is meg vannak világítva, ami éjszaka látványossá teszi a tanulmányautó megjelenését. Ebből a kocsiból is hiányoznak a B oszlopok, az ajtók egymással szemben nyílnak. Belül a szokásos tanulmányautó-színvonalat hozza a kocsi, a kecses, formatervezett ülések mellett a digitális műszerfal és a hatalmas érintőképernyő sem maradt ki, a kormányt pedig szokatlanul szögletesre tervezték.

Belül sem éppen átlagos

Forrás: SAIC

Egyelőre nem árulták el a két villanymotor összteljesítményét, de annyi tudható, hogy a Vision-E 4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, és egy töltéssel 500 km-t tud megtenni. Az akkut lehet vezeték nélkül is tölteni, ahhoz viszont kábeles gyorstöltőre van szükség, hogy 15 perc alatt 80 százalékos töltöttséget érjen el.

4. Chery Tiggo Sport Coupé: a guruló játékterem

A sorozatgyártáshoz közel álló terepkupé formáját állítólag a vízesések inspirálták

Forrás: Imaginechina/Zhou junxiang - Imaginechina/Zhou Junxiang

A Chery tanulmánya nagyon hasonlít a Roewe-éhez, ez is egy terepkupé-tanulmány B oszlop nélküli karosszériával és egymással szemben nyíló ajtókkal. Fontos különbség viszont, hogy ezt benzinmotor hajtja, amire a két krómozott kipufogó utal.

Ez is jól néz ki, de ugyanarra a kaptafára készült, mint a legtöbb sanghaji tanulmány

Forrás: Chery

A négyszemélyes, kagylóüléses belső tér is tipikusan tanulmányautós, a két képernyőből álló szélesvásznú műszerfal ötletét a Mercedestől nyúlták le.

Digitális műszerfal, látványos ülések, szigorúan négy darab

Forrás: Origo

A Chery szerint a Tiggo Sport Coupé önvezetésre is képes, és amikor a robotpilóta irányít, a vezető autós szimulátorokon játszhat a valódi kormánykerékkel, amely ilyenkor erő-visszacsatolással növeli a játékélményt. Furcsa elgondolás, ugye?

5. BYD Dynasty: az elektromos gépsárkány

A kínai autók ismerői szerint az első szép BYD. A villanyborotvára emlékeztető hűtőmaszkminta egyedi megoldás

Forrás: AFP/Str

A BYD Magyarországon arról ismert, hogy nemrég elektromosbusz-gyárat nyitott Komáromban. Persze Kínában személyautókat is gyártanak, a belső piacon évi félmilliót adnak el belőlük, ezzel a 10. legnagyobb gyártónak számítanak. A Sanghaji Autószalonon bemutatott Dynasty elektromos szabadidő-autó nem véletlenül néz ki ilyen jól, a formáját ugyanis már az Auditól átcsábított dizájnigazgató, Wolfgang Egger irányításával alkották meg.

Lebeg a tető ezen is

Forrás: BYD

Ő korábban a Seat és az Alfa Romeo formatervezési részlegét is vezette, a BYD-hez 2016-ban csatlakozott, és a Dynasty az első autója. Nem végzett rossz munkát, eltalálta az arányokat és a lámpákat is, egyedül az fura, hogy egy tisztán elektromos hajtású autóra miért kellett hűtőrácsot tennie, persze nyilván esztétikai okból, az Audinál ezt tanulta. Egger szerint a sárkányok által inspirált külső dizájn sokat merített a kínai népi hagyományokból. A formás szabadidő-autó már 2018-ban gyártásba kerül Song 7 néven, de nem Komáromban.

6. Nio ES8: Kína válasza a Tesla Model X-re

Elfogadná Range Rover vagy Tesla Model X helyett?

Forrás: Nio

Az ES8 mindössze a Nio második modellje az 1360 lóerős, Nürburgring-rekorder EP9 elektromos hipersportkocsi után, és az első, amit nagy sorozatban terveznek gyártani. Ez egy hétüléses, teljesen elektromos hajtású szabadidő-autó, a hossza 2 centi híján eléri az 5 métert, vagyis nagyjából akkora, mint egy Range Rover, és abban is hasonlítanak, hogy a váz és a karosszéria is alumíniumból készül.

Egyszerű, letisztult vonalak, nem tűnik ötméteresnek

Forrás: Nio

A karosszéria elegáns, a csíkszerű fényszórók, az orr-rész X-motívuma, a rejtett kilincsek, a hullámos övvonal és a feketére fújt tetőoszlopok együtt harmonikus egységet képeznek.

Itt is minden rendben

Forrás: Nio

Egy villanymotor az első, egy másik a hátsó tengelyt hajtja, a légrugózás révén a hasmagasság is állítható, ami egy terepjárásra is alkalmas szabadidő-autónál előnyös tulajdonság. Az akkumulátor kapacitásáról és töltési idejéről nincs információ, de utóbbi nem is lényeges, mert a lítiumion-telep pár pillanat alatt kicserélhető, így nem kell órákig várni a továbbhaladásra, ha lemerült.

7. MG E-Motion: brit–kínai villanysportkocsi

Végre újra sportkocsigyártáson töri a fejét az MG

Forrás: MG

Hogy mit keres az MG egy kínai autókról szóló cikkben? A brit gyártót 2005-ben vásárolta meg a Nanjing a BMW-től, aztán a kínai tulaj két évvel később összeolvadt a SAIC-kal, amely máig a brit márka tulajdonosa. Eddig olcsó kisautókat, szedánokat, ferdehátúakat és szabadidő-autókat kínált a megújult, de angliai gyárát azért megtartó MG. 2020-ban azonban egy sportkocsit is felvehet a kínálatába, amennyiben a Sanghaji Autószalonon bemutatott E-Motion tanulmány kedvező fogadtatásban részesül.

Nem kell rá kipufogó

Forrás: MG

A négyüléses elektromos sportkocsi vonásaiban sok hasonlóság fedezhető fel az Aston Martinokkal, Jaguarokkal és a Bentley-kkel (legalább brit márkáktól nyúltak), de azért így is viszonylag önálló egyéniség, főleg a felfelé nyíló pillangóajtók miatt.

Hajlított kijelző a középkonzolon

Forrás: MG

Egyelőre csak annyit árultak el a műszaki adatokról, hogy a százas sprint 4 másodperc alatt teljesül, és a hatótáv eléri az 500 km-t, amely úgy tűnik, ezen az autószalonon iparági sztenderddé kezd válni. A futurisztikus utastérben csak a kormányon vannak fizikai gombok, a teljes középkonzolt érintőképernyő burkolja, a vezető előtt pedig egy TFT-panel trónol.

8. Lynk & Co 01: guruló okostelefon örök garanciával

Műszakilag egy következő Volvo XC40

Forrás: AFP/Str

A Volvo tulajdonosának, a kínai Geelynek az új prémiummárkája a Lynk & Co, amely először jelent meg egy nagy autószalonon. Első szériaautójuk az ősztől megvásárolható, 01 nevű kompakt SUV, ami Kínában készül, és a Geely szerint nagy mennyiségben lehet majd értékesíteni Európában és az Egyesült Államokban is 2019-től.

Idén már gyártani kezdik

Forrás: Mark Andrews/Mark Andrews

A 4,53 méteres szabadidő-autó nemcsak osztozik a következő Volvo XC40 technikáján, de a formatervezése és a fejlesztése is Svédországban, a Volvónál zajlott. Háromféle új Volvo-motorral lesz kapható, az 1,5 literes benzines turbó 180, hibridként 220, a kétliteres benzines turbó 240 lóerős.

Ez már egy szériaautó belseje, a hangsúly a hálózatban kapcsoltságon van

Forrás: Lynk & Co

A Lynk & Co szerint a 01 a világ legtöbb online szolgáltatást kínáló autója. Folyamatosan kapcsolódik az internethez és a márka saját felhőszolgáltatásához, piacra kerülésekor ráadásul megnyílik egy platform, amelyen keresztül egyedi appokat lehet gyártani hozzá, és akár autómegosztásra is alkalmas, mert a távolból, mobillal is lehet nyitni-zárni. A Lynk & Co autóihoz örökös garancia és ingyenes internet jár majd Kínában, de talán majd Európában is.

9. HKG K550: kínai technika olasz ruhában

Pininfarina nagyot alkotott az új modellcsaláddal

Forrás: HKG

A tavaly óta indiai tulajdonban lévő olasz Pininfarina formatervező stúdió egy elegáns négyajtós tanulmányautót mutatott be Genfben, amelyet a hongkongi Hybrid Kinetic Grouppal közösen fejlesztettek ki. Sanghajban két SUV-val, az ötszemélyes K550-nel és a hétszemélyes K750-nel egészítették ki a palettát, az új modellek ugyanazt a különleges elektromos hajtásláncot kapták, mint a H600 szedán.

Szebb, mint egy BMW X5?

Forrás: HKG

Kevesen nézik ki ezekből az autókból, hogy villanymotorjaik 800 lóerőt tudnak leadni, ezért a HKG modellek 0–100 km/órára mérettől függően 2,9–4 másodperc alatt gyorsulnak fel.  Az 1000 kilométeresre ígért hatótávolságot nem egy óriási akkumulátor, hanem egy mikroturbinás generátor biztosítja, ez nem éppen hétköznapi megoldás.

10. Haval HB-03: terepkupé egy BMW-tervezőtől

Agresszív külsőt már a kínaiak is tudnak, talán rácsból kevesebb is elég lenne

Forrás: Imaginechina/Zhou junxiang - Imaginechina/Zhou Junxiang

Bulgáriában is gyárat működtet a terepjáró-specialista Great Wall, korábban tanulságos úton jártuk be az üzemet, és próbáltuk ki modelljeiket. A Nagy Falnak létezik egy prémiummárkája is, a Haval, amely egy izgalmas tanulmányt mutatott be Sanghajban. A HB-03 egy divatos terepkupé, amely profilból a BMW X6 koncepcióját másolja a lapos tetővonalával, óriási lemezfelületeivel és malomkerék méretű könnyűfém felnijeivel. Nem véletlen a hasonlóság, ugyanis a kocsit az a Pierre Leclerq tervezte, aki annak idején az első X6-ost is megalkotta a BMW-nél.

Az egy-két éven belül érkező szériaváltozat hű marad majd a tanulmány formájához

Forrás: Imaginechina/Zhou junxiang - Imaginechina/Zhou Junxiang

A francia dizájner elárulta, hogy a Haval későbbi modelljeit is ezen formanyelv szerint fogják majd elkészíteni. A HB-03 konnektoros hibrid hajtásláncot kapott 1,5 literes turbómotorral, a villanymotorral kombinált összteljesítmény 272 lóerő. Ehhez képes a 9 másodperces gyorsulás és a 210 km/h-s végsebesség nem nagy szám, de biztos nehéz az autó.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK