Magyar dizájnnal ünnepel az ikonikus Porsche 911

Porsche 911 jubileum
Vágólapra másolva!
Lenyűgöző karriert tudhat maga mögött 39 évesen Varga Péter. A magyar mester tervezte a Porsche leghíresebb autójának, a 911-esnek az aktuális változatát, de az ő kreativitását dicséri a Boxster és a Panamera is. A német prémiummárka külső dizájnjáért felelős szakember szerint szorgalommal, szerencsével és tehetséggel lehet csak eljutni a szakma csúcsára. Egy különleges ünnepségen találkoztunk vele, és Ferdinand Porsche unokájával is. Riportunk második részében megismerheti a 911-es történetét, amely a Peugeot-nak köszönheti a nevét. 
Vágólapra másolva!

Szokásos jubileumnak indult, aztán rendhagyó kirándulás lett a Porsche legutóbbi sajtóútjából. Az egymilliomodik 911-es ünneplésére voltunk hivatalosak a márka zuffenhauseni főhadiszállására. Sok újságíró, gyári munkás és a márka összes vezetője előtt leplezték le a klasszikus, az első 911-esre utaló Irish Green fényezésű, egyedi, 18 karátos arannyal díszített modellt, amely egy világkörüli turnét követően elfoglalja méltó helyét a márkamúzeumban.

Jellegzetes zöld színben készült el az ünnepi modell. Egyszerre modern és klasszikus a forma Forrás: Porsche

A népszerűség és az egyediség csatázott egymással, az egyediség vesztett, hisz az egymilliós darabszám nem a ritka autók sajátja. De a Porsche az Porsche, a 911-es pedig az egyik legjobb kocsi a világon.

Vedd meg hétfőn!

Az ünnepség felemelő pillanata volt Wolfgang Porsche érkezése, aki az alapító Ferdinand unokája, és a márka felügyelőbizottságának elnöke. Kedvesen üdvözölte kollégáit és a gyári munkásokat egyaránt. Röviden, személyes élményekkel fűszerezve összefoglalta a 911, azaz a Neunelf születését, amely

eredetileg a 901-es számot viselte volna a farán,

de mivel a Peugeot levédette az összes háromjegyű számot nullával a közepén, így mást kellett kitalálni. Mivel a tipográfia kész volt, a számokat pedig legyártották, takarékossági okokból 901 helyett 911 került az autó markáns fenekére.

Dr. Wolfgang Porsche az ünnepi 911-es kormánya mögött Forrás: Origo

Felelevenítette, hogy a 911-es mindig is a szíve csücske volt. Fiatalkorában még a vasárnapi ebédnél is ez volt a téma. Autókról és a gyárról ment a vita, szinte nem is beszéltek másról. Idézte az apját, aki a konkurensekről csak annyit mondott, ha a forma megvan, nem kellenek szárnyak, nem kell króm.

Egy tömeggyártónál nem nagy szám a millió, de egy drága sportkocsinál komoly eredmény, még ha hét generáció kellett is hozzá Forrás: Origo

Az autósporttal kapcsolatban kifejtette, hogy főleg Amerikában a sportsikerek révén lett egyre népszerűbb a legendás sportautó. Az apja, Ferry Porsche mondta, hogy egy igazi sportautónak a versenypályán kell bizonyítania: Win on Sunday, buy on Monday, azaz

győzz vasárnap, és megveszik hétfőn.

Kedvenc autója természetesen egy Porsche 911, a Doktor főleg a 993-as Turbo S modellbe szerelmes, bár tetszik neki a legújabb is.

Sehol semmi feszültség

Sok lelkesítő beszédet hallhattunk, arról, hogy miért piacvezető a Porsche a sportautópiacon, hogy milyen szívvel-lélekkel készülnek az autók, hogy milyen összetartó család a zuffenhauseni, és hogy miként alakítják át a jövőben az ipar 4.0 kihívásainak megfelelve a gyártást, ami egyelőre sokkal inkább manuális, mint automatizált. Bár a lehető legmodernebb eszközöket és technológiákat alkalmazzák, a Stuttgart melletti üzemóriás mégis a manufaktúrák hangulatát idézi.

A jubileumi példány születésének minden pillanatát megörökítették Forrás: Porsche

Lazák az emberek, nincs nagy feszültség, nyugalom árad mindenkiből, nem őrjítően feszített a tempó, a taktidő négy perc – igaz, volt a múltban 30 perc is. Kevés a hely, így több szinten folyik a gyártás és az összeszerelés. Az eszetlen fotózást is csak a látogatás felénél tették szóvá, bárhová benézhettünk, még a rejtett műhelyekbe is. Egyedül az önvezető targoncákra kellett vigyáznunk, olyan tömegben mozogtak körültünk, mint tehéncsordák fölött a legyek. Minden irányból érkeztek rövidek, szólók vagy hosszú vonatok.

Titkok könyvtára

A Porsche-múzeum fantasztikus autói mellett ezúttal a Porsche-archívumba is beléphettünk, ahol Ferdinand, Ferry és Wolfgang Porsche személyes iratait, az autók kezdeti dokumentációját, a korabeli cégautó-nyilvántartást vagy a szabadalmak jegyzékét, sőt a bokszermotor eredeti terveit is megtekinthettük. Nem restelkedtek olyan leveleket sem megmutatni, amelyben az akkori szokások szerint Heil Hitlerrel köszöntek el.

A könyvtár is megér egy misét Forrás: Origo

A rengeteg Porsche-relikvia, a márkával és a családdal kapcsolatos könyvek, folyóiratok és fényképek millióit tároló archívum csak az előjáték volt a nap legizgalmasabb előadásához. De előtte még August Achleitner beszámolóját is meghallgattuk, aki 2001 óta felelős a 911-es modell gyártásáért, őt úgy is nevezik, hogy Herr 911. Tőle megtudtuk, hogy van mit a tejbe aprítani,

az idei összes, mintegy 32 ezer 911-est már mind eladták,

de nem kell aggódni a többi Porsche modell sikeréért sem, várhatóan meghaladja a 246 ezret az éves eladás.

Tesztnapló 1967-ből, a prototípusokra jellemző alvázszámmal Forrás: Origo

Achleitner elmondta, hogy sokat tűnődött a Porsche legfelső vezetése, hogy megünnepeljék, vagy elhallgassák az egymilliomodik Porsche összeszerelését. Végül utóbbi mellett döntöttek. Kérdésre elárulta, hogy egyelőre nem terveznek sem hibrid, sem elektromos 911-est, a két év múlva érkező Mission E jelenti majd az elektromos Porschét, a Cayenne és a Panamera pedig továbbra is készül hibrid változatban is.

Megvizsgálták egy hibrid 911 életképességét, de aztán elvetették,

mert úgy vélték, hogy a hibrid mivolt hátrányai nagyobbak, mint az előnyei. A piaci igények azonban felülírhatnak mindent – tette hozzá cinikus mosollyal. A menedzser azt is elmondta, hogy a modellek közül a nagy darabszám miatt a Cayenne hozza a legtöbb pénzt, de a 911-eseken keresi a legtöbbet a Porsche.

Legendákat tervez a magyar dizájner

28 belsős és 50 külsős dolgozik Varga Péter keze alá – ők tervezik az összes Porsche modellt, de még a GT és RS modelleket is –, hétköznapjai nagyrészét döntések meghozatala és arculati problémák feloldása teszi ki, szeret csapatban dolgozni. Inspirálják a fiatalok, meghallgatja őket, hisz annak idején őt is meghallgatták, őt is inspirálták. Szorgalmát, szerencséjét és tehetségét tartja sikerei kulcsának. Bár ezek az összetevők sok kor- és sorstársában megtalálhatók, mégis úgy véli, hogy például a szorgalmat nem lehet pihentetni, mindig és mindenkor többet kell nyújtani másoknál.

Varga Péter valóra váltotta az autódizájnerek álmát Forrás: Origo

A perspektivikus rajz az erőssége, pillanatok alatt rajzolja meg a lámpa köré a jellegzetes 911-es formát, látszik rajta, hogy mennyire élvezi. Sokkal inkább, mint önmagáról beszélni. Csak úgy záporoznak a kérdések, vacsora közben is nyaggatjuk, próbáljuk megtudni, hogy kicsoda valójában. Karrierjét tudatosan építette fel,

Zalaegerszegről egyenesen a pforzheimi dizájnakadémiára ment,

ahol a diplomamunkáját már Porsche témában írta. Aztán Érden kezdett dolgozni a Draxlmaiernél, ahol hamar felfedezte egy Mercedes-főnök, de a Jaguarnak is tervezett, míg tehetségét elég hamar felkarolta a Porsche.

Csak számítógépen rajzolnak a mai tervezők? Az orrunk előtt készültek a skiccek Forrás: Origo

Az első autója még egy Fiat Bravo volt, a második pedig már egy Porsche Cayman. Azóta több tucat Porschét nyűtt el, jelenleg Macant hajt, de várja, hogy végre beülhessen az általa tervezett Panamera cégautóba. Megszerette a típust, igaz, a helykínálatával nem elégedett, a babakocsi nem fér be. Péter egy hét hónapos kislány boldog édesapja, 19 éve él Németországban, németül is álmodik.

Gének a múltból, részletek a jövőből

Sokat kérdezzük a jövőről is. Mosolyogva árulja el, hogy már kész van a következő generációja a 911-esnek. Annyit megoszt velünk, hogy nem lesz nagyobb, mint a mostani 991, amellyel elérték a 911 lehetséges határait. Nem volt könnyű munka, de végül jobb lett mindenben a mostaninál.

Ez aztán a szín, Hans! Nem mintha szürkében olyan szokványos lenne egy Targa Forrás: Origo

A Porsche sikerét abban látja, hogy minden időszakban pontosan a trendeknek megfelelő autót gyártott. Tradíciókra épít, de a lehető legmodernebb megoldásokat alkalmazza. A gének ugyan a múltba nyúlnak, de a részletek a jövőbe mutatnak.

A mérnökökkel sokat kell harcolni a végső formaterv létrehozásában,

de nagyon szereti a közös munkát, hiszi, hogy a többféle vélemény vezethet leginkább a tökéletességre. Míg korábban az autótervezés egyéni munka volt, ma már inkább csapatmunka.

Nem csak sportautót kell tervezni, az eladások zömét az SUV-paletta adja. Most készül először shooting brake a Panamerából Forrás: Origo

Varga Péter olyan régóta dolgozik a márkánál, annyi Porsche veszi körül, hogy csak a hibákat látja már egy-egy autóban. Német felesége utastereket tervez a weissachi stúdióban, így a családi kirándulások során – ha a gyerek elaludt – a körülöttük elhaladó autók formatervéről vitatkoznak.

Ha szeretné megismerni a Porsche 911 történetének mérföldköveit, kérjük, lapozzon!