Soha nem látott változás jöhet az egész útdíjrendszerben

Vágólapra másolva!
A károsanyag-kibocsátás mértéke és a megtett távolság alapján állapítaná meg az útdíjakat az Európai Bizottság (EB) a szerdán közzétett úgynevezett mobilitási és közlekedési reformcsomagban szereplő javaslatok értelmében.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli testület szerint az "Európa mozgásban" elnevezésű kezdeményezéscsomag javítaná a forgalom biztonságát, méltányosabbá tenné az úthasználati díjakat, mérsékelné a légszennyezést, a közlekedési dugókat, csökkentené a vállalkozásokat terhelő bürokráciát és az illegális foglalkoztatást, továbbá megfelelő körülményeket és pihenőidőt biztosítana a dolgozók számára.

Az EB egyetlen tagállam számára sem tenné kötelezővé az útdíj bevezetését,

viszont azoknak az országoknak, amelyekben bevezették, meg kellene felelniük bizonyos szabályoknak,

a zéró szén-dioxid-kibocsátású autók például 75 százalékos kedvezményt kapnának az árból.

A befolyó összeg egy részét infrastruktúra-fejlesztésre kellene fordítani.

Az árakba a zajszint, a torlódások vagy a légszennyezés csökkentésének költségeit is beépíthetnék.