Jogosítványpánik van Magyarországon, zavaros az új szabály

2017.06.14. 14:09

Olykor nehézséget okoz a rendőröknek, hogy a vezetői engedélyekre vonatkozó új szabályozást megfelelően alkalmazzák. Akinek érvényes a jogosítványa, annak a lejárati dátumig az is marad.

A Magyar Nemzet egyik olvasója arról számolt be, hogy egy májusi közúti ellenőrzés során közölték vele, év végén lejáró jogosítványa valójában már nem érvényes. A rendőr arra a jogszabályra hivatkozott, ami január óta hatályos, és a vezetői engedély érvényességét a tulajdonos születésének dátumához köti, ami jelen esetben már elmúlt.

A rendőr csak szóban figyelmeztetett és megjegyezte, hogy a "mulasztásért" egyelőre nem bírságolnak. Jelezte ugyanakkor, hogy azonnal meg kell újítani a lejárati dátum szerint a vezetői engedélyt.

A január eleje óta érvényes új előírás valóban a születésnaphoz köti a jogosítvány lejártát, de a jelenleg érvényes vezetői engedélyek lejárati idejét nem írja felül. A rendelkezés csak az új, vagy megújítandó okmányok érvényességét érinti. Azaz a dokumentumon feltüntetett dátumot kell figyelembe vennie mind a hatóságoknak, mind a tulajdonosnak.

Az új jogszabály szerint a vezetői engedély kiállításánál az érvényességet általában úgy kell meghatározni, hogy a lejárat hónapja és napja megegyezzen az okmány birtokosa születési idejének hónapjával és napjával. A fő szabály alóli kivétel, ha az orvosi vizsgálaton a meghatározott életkorra vagy a külön jogszabályban meghatározott betegségekre tekintettel két évet meg nem haladó egészségi alkalmassági időt állapítanak meg a járművezetőnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK