A Tesla végre bejelentette, amire hónapok óta vár a világ

tesla model 3
Vágólapra másolva!
Pénteken kezdődik a Tesla új, az eddigieknél lényegesen olcsóbb elektromos modellje, a Model 3 sorozatgyártása.
Vágólapra másolva!

A hírt a vállalat vezetője, Elon Musk jelentette be a Twitteren. A Tesla a pénteki indulás után a gyártás fokozatos bővítését tervezi:

augusztusban 100, szeptemberben 1500 autó készülhet,

majd decemberben elérheti a gyártás a havi 20 ezer darabot, jövőre pedig már heti 10 ezer szerepel a tervekben.

A Model 3 alapára 35 ezer dollár (csaknem 9,5 millió forint),

amely az eddigi Tesla-árakhoz képest jelentős csökkenést jelent.

Érdekes, hogy a tőzsdét nem rengette meg a gyártás beindításáról szóló hír, a Tesla részvényárfolyama a New York-i értéktőzsdén hétfő délután 5 óra után 0,11 százalékos mínuszban, 361,20 dolláron állt. Iparági szakértők továbbra is szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a Tesla valóban képes lesz-e havi több tízezer autó legyártására a közeljövőben.

Az első harminc elkészült autót július 28-án,

egy ünnepélyes hangulatú rendezvényen adják át a szerencsés tulajdonosoknak.