Százezrek robognak biztosítás nélkül az utakon

yamaha, robogó
Vágólapra másolva!
Alig több mint a robogósok felének van biztosítása – állítja a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége, pedig több mint félmillióan járnak robogóval a hazai utakon.
Vágólapra másolva!

A biztosítottaknak is csak

15-20 százaléka fizeti rendszeresen az évi 3000 forintos kötelező díjat,

mert bár a rendőrök büntetnek, ha nincs, viszont baleset esetén a robogósoknak saját zsebből kell kifizetniük a kárt.

"Sokszor a tulajdonosok sem tudják, hogy a segédmotoros kerékpárokra (a robogók nagy része ebbe a kategóriába tartozik) kötelező kgfb-t kötni, ha azok részt vesznek a közúti közlekedésben" – mondta Papp Lajost, az FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

Forrás: Origo

Rendszám híján az alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, ez kerül évi 3000 forintba. Statisztikák szerint viszont a 13-35kW közötti motorok

általában 350 ezer forintos kárt okoznak,

de nem ritka a milliós összeg sem.

A biztosítási alkuszok szerint gyakran előfordul, hogy a balesetet okozó robogós elhagyja a helyszínt, így szinte lehetetlen kideríteni, hogy ki volt. A megoldás szerintük erre az lenne, ha a robogókon is kötelező lenne a rendszám.